A Haszavjurt mecsetében imádkozókra a muzulmán világ egyik legfontosabb eseménye, a ramadán végét jelentő úgynevezett böjtmegtörési ünnep előestéjén törtek rá símaszkos fegyveresek. A kaukázusi településen élők, többségében fiatal emberek közül hárman mellkasi és hasi sérüléseket szenvedtek, a többieket a kezükön és lábaikon érték a golyók. Két áldozatot az intenzív osztályon ápolnak.

A maszkot viselő fegyveresek elmenekültek a helyszínről. A Csecsenfölddel határos területen fekvő városban történt támadás miatt Dagesztánban megerősítették a mecsetek őrzését. A tűzszerészek két robbanószerkezetet is találtak a haszavjurti mecsetben, amelyek közül az egyik még szombat este felrobbant, a hírügynökségi jelentések károkról nem számoltak be. A másik, gépkocsikban használt gázpalackból átalakított, 40 kilogramm trotil romboló hatásának kifejtésére alkalmas szerkezetet vasárnap reggelre hatástalanították – közölte a dagesztáni belügyminisztérium.

Oroszországban 2007 és 2012 között hat alkalommal követtek el merényletet, illetve támadást mecsetek és muzulmán hívők ellen. A Ria Novosztyi hírügynökség közlése szerint a szombati támadást megelőzően június 29-én ugyancsak az Oroszországi Föderációhoz tartozó Dagesztánban két ismeretlen, símaszkos fegyveres tört Karamahi falu mecsetére. Megölték az imámot, és egy hívő is életét veszítette a támadásban. A mecsetet felgyújtották.

Közben Ingusföldön vasárnap reggel hat rendőr halt meg, amikor felrobbant az a járőrautó, amelyben előző nap meggyilkolt kollégájuk temetésére érkeztek – erősítette meg a kaukázusi köztársaság nyomozóhatósága az Interfax orosz hírügynökségnek. A merényletben a gyászolók közül is többen megsebesültek.