Madárinfluenza: egészségügyi riadót rendeltek el

TK
Forrás: MTI
2012. július 04., szerda 08:41
Bolíviában az utóbbi hónapokban 898 madárinfluenzás megbetegedést regisztráltak, a halálesetek száma pedig 11-re nőtt. Ezek a számok kétszeresei a június közepén nyilvánosságra hozottaknak, országos szinten mégsem lehet járványról beszélni – közölte kedden az egészségügyi minisztérium.

A minisztérium szerint a legsúlyosabban a nyugati országrész érintett – mondta az AFP-nek nyilatkozva Johnny Rada, a minisztérium járványügyi részlegének igazgatója.

Két megyében, La Pazban és Oruróban „egészségügyi riadót” rendeltek el, ami azt jelenti, hogy ott további megelőző intézkedéseket lehet bevezetni. A H1N1 jelű vírus által okozott betegség főleg időseket és kisgyerekeket támad meg, valamint olyanokat, akik már valamilyen krónikus betegségben szenvednek, például magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben. Rada szerint a helyzet most más, mint a 2009-es világjárvány idején volt. Az idén már kevesebb a haláleset – mondta.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS