Növelte előnyét egy új közvélemény-kutatás szerint François Hollande a francia elnökválasztás hajrájában. A felmérést az elmúlt két napban végezték telefonos megkérdezés útján, valamivel több mint ezer választópolgár bevonásával. Eszerint Hollande immár 5 százalékkal vezet Sarkozy előtt, a szocialistára a választók 29 százaléka szavazna, míg a jobboldali elnökjelöltre csak 24 százalék. Korábban már egyszer sikerült feljönnie Sarkozy-nek, azonban a kampányidőszak hajrájában egyre inkább vesztésre áll.

Az ellentábor jelöltjére, a szocialista Francois Hollande-ra fog szavazni a francia elnökválasztáson Jacques Chirac – írta kedden az előző, konzervatív köztársasági elnök (1995–2007) környezetére hivatkozva a Le Parisien című fővárosi napilap.

Egy másik érdekes párharc, hogy ki lesz a „harmadik erő” Franciaországban. Ebben a párharcban a Nemzeti Front vezetőjeként dolgozó Marine Le Pen, és Jean-Luc Mélenchon, a szélsőbaloldali pártok szövetségéből alakult Baloldali Front jelöltje érdekelt. A mostani felmérés szerint Marine Le Pen áll jobban, miközben riválisa gyengülést mutat. A bevándorlásellenes retorikájáról és euroszkepticizmusáról is ismert Le Pen a szavazatok 17 százalékára számíthat, míg Mélenchon 2 százalékot veszítve a szavazatok 15 százalékát kapná. Mélenchon gyengülése azért is lehet vízválasztó, mert szakértők szerint François Hollande-dal egymástól csábíthatják el a szavazókat, a Baloldali Front jelöltjének leszakadása így könnyen a szocialista jelölt malmára hajthatja a vizet. Az ötödik helyen, kissé leszakadva a centrista François Bayrou áll 11 százalékkal.

A második fordulóra előretekintve: itt Hollande fölényesnek tűnő előnnyel rendelkezik várható riválisa, Nicolas Sarkozy előtt. A második fordulóba a most hétvégén sorra kerülő első forduló két legerősebb jelöltje jut be. A szocialista politikus itt is elvett egy szavazatot politikai ellenfelétől és 58 százalékra számíthat a magyar származású politikus 42 százalékával szemben. Ugyan Sarkozy korábban kijelentette, hogy „a szocialisták nem fognak győzni”, egyre inkább kényelmetlenné válik a helyzete. A mostani elnökválasztásnak egyébként nem csak Franciaországra nézve van tétje: Hollande jelentősen eltérő európai gazdaságpolitikát folytatna, mint amit Sarkozy Angela Merkellel közösen igyekszik bevezetni.

Francois Hollande első hivatalos útja Németországba vezet, ha megválasztják Franciaország elnökének, mert úgy véli, egész Európának fontos a német-francia együttműködés. A francia szocialisták jelöltje erről a Handelsblatt című német üzleti lapban szerdán megjelent interjúban beszélt. Angela Merkel konzervatív német kancellár a választási kampány idején nem kíván találkozni Hollande-dal, és többször világossá tette, hogy Nicolas Sarkozy újraválasztásáért drukkol. Hollande ezzel kapcsolatban a Handelsblattnak elmondta: megérti, hogy az európai konzervatívokat összeköti a pártpolitikai alapú szolidaritás, ugyanakkor ha megnyeri a választást, akkor elsőként Németországba látogat el és találkozik Merkellel. A „jelenlegi súlyos krízisben Európa nem nélkülözheti a német-francia páros” válságkezelő erőfeszítéseit – hangsúlyozta. (MTI)