Már az iráni háborúról tárgyalnak

BL
Forrás: MTI
2012. május 23., szerda 14:59
A brit kormány miniszterei az iráni atomprogram miatti esetleges közel-keleti katonai konfrontációban való brit részvétel jellegéről tárgyalnak – jelentette szerdán a BBC.

A miniszterek azt vizsgálják, vajon egyáltalán legális lenne-e bármiféle brit részvétel, ha megszakadnának az Iránnal folyó tárgyalások, és Izrael iráni atomlétesítményeket bombázna. Egy ilyen lépésnek az lenne a veszélye, hogy kiterjedtebb háborút váltana ki a térségben, s leállna az egyik legfontosabb kőolajszállító útvonalon, a Hormuzi-szorosban a hajóforgalom – áll a BBC tudósításában.

A brit közszolgálati műsorszolgáltató szerint Nagy-Britannia számos lehetőséget megvizsgál, Izrael diplomáciai támogatásától a brit Királyi Haditengerészetnek a térségben történő beavatkozásáig. A londoni külügyminisztériumot egyelőre nem lehetett elérni, hogy reagáljon a hírre.

Bagdadban közben megkezdődött az Irán és az 5+1-es országcsoport újabb tárgyalási fordulója. Az iszlám köztársaság, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország tárgyalói igyekeznek elejét venni, hogy a vitatott atomprogram miatt fegyveres konfliktus veszélye alakuljon ki a közép-keleti térségben.

A tárgyalás az iraki főváros központjában lévő, szigorúan őrzött zöld zónában zajlik. A megbeszélést eredetileg egynaposra tervezték, de diplomaták szerint nem kizárt, hogy csütörtökön is folytatódik az egyezkedés. Szaíd Dzsalili, az iráni küldöttség vezetője reményét fejezte ki, hogy a mostani fordulóval új szakasz kezdődik Irán és a hatok viszonyában. Úgy tűnik, hogy a Nyugat felismerte: a nyomásgyakorlás eszközével nem megy semmire – fogalmazott. Az érintett országok szerdán tanácskoznak Bagdadban az iráni atomprogramról, és a Nyugat hajlandó megoldási javaslatot tenni, ha Irán kész átlátható módon fejleszteni atomprogramját.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kedden bejelentette, hogy megállapodott az iráni vezetőkkel arról, megkönnyítik Teherán gyanús nukleáris tevékenységének – régóta megrekedt – ellenőrzését, s erről hamarosan egyezményt írnak alá. Ehud Barak szerdán szkeptikusan foglalt állást a megállapodásról. Úgy vélte, Teherán csak a vitatott atomprogramja miatt ránehezedő nemzetközi nyomást akarja kijátszani ezzel.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. korhely 2012. május 24., csütörtök 21:15
    USA bajosan kezd hàborùt az elnökvàlasztàs környèkèn, ràadàsul az oroszok màr attòl is felhàborodtak, h. Amerikàban ùjabb szankciòkat fogadtak el Iràn ellen. Lavrov türhetetlennek nevezte az ilyen egyoldalù eljàràst, ès melegen ajànlotta az amerikai elnöknek, h. ne ìrja alà a tervezetet.
    Majd tàrgyalgatnak mèg jùnius vègèn is Moszkvàban.
  2. basatu 2012. május 24., csütörtök 13:47
    Remélem Irán megtudja védeni polgárait és olaját a sáskáktól,akár egy világháború árán is!VAkkor legalább a rablók megtanulják véglegesen hogy newm lehet büntetlenül terrorizálni,leigázni szétlopni a kis államokat.Remélem hogy a háború kezdetére Irán legalább 10 atombombát tud halegyártani és használni ha szükséges.
  3. Blackpeter 2012. május 23., szerda 21:50
    Ki lettem moderálva,pedig semmi hazugságot nem írtam.Mi van fiúk nem csípitek az igazságot már ti sem?!De nagy kár,hogy nem pc,hogy ők ülnek mindenhol,meg a NAÜ nem léphet be bizonyos országokba.Tudja ezt minden érdeklődő radikalizmus nélkül.
  4. efraim 2012. május 23., szerda 19:56
    Attól tartok, hogy a mélyen tisztelt hozzászólóknak halvány lila gőzük sincs arról, hogy az iráni politika mit is csinál. :-(
  5. Rasdi2 2012. május 23., szerda 19:25
    Egyes pénzügyi körök nincsenek meg háborúk nélkül, és a "demokratikus" államok többsége ezek bábja.
  6. berlali 2012. május 23., szerda 15:29
    Nos - szvsz - egy ilyen cikk, mint a fenti, mutatja meg vilagosan a MEDIA aljassagat, politika-csinalasat, azt a tenyt, hogy a MEDIAknak az a jo, ha masoknak minel rosszabb.
  7. agyal 2012. május 23., szerda 15:23
    az afganisztáni ópium-háború után jöjjön az iráni olaj-háború?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS