Ködös részletek

Megalakult a líbiai egységkormány

MTI, 2016. január 19., kedd 18:02
Bejelentette a líbiai egységkormány megalakítását az ENSZ rendezési terve alapján Tuniszban működő líbiai elnöki tanács kedden.

Az elnöki tanács 32 minisztert nevezett ki. A tárcavezetők kinevezésének határideje eredetileg két nappal korábban lett volna, de a testület keddre halasztotta ezt, mert vita volt a miniszteri posztok elosztása körül a különböző líbiai hatalmi tényezők között.

A tanácsba mindkét rivális líbiai parlament, valamint más hatalmi csoportok is delegáltak tagokat. A tanács kilenc tagja közül csak hét írta alá az egységkormány megalakításáról szóló megállapodást, s ez jól mutatja azt, hogy annak mindkét parlamentben vannak ellenzői. A bírálók szerint a terv nem képviseli egyenlően az ország különböző csoportjait és frakcióit.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor lép hivatalba az egységkormány és hol lesz a székhelye.

Ötéves káosz

Líbiában azután alakultak ki kaotikus állapotok, hogy az „arab tavasz” hatására 2011-ben megdöntötték Moammer Kadhafi diktátor hatalmát. Több fegyveres csoport küzdött az ország ellenőrzéséért, és Líbia egy kisebb részén megvetette lábát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet is. Az országban 2014 óta két kormány és két rivális parlament működött, az egyik – a nemzetközileg elismert – a keleti Tobrukban, a másik, az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus (CGN) Tripoliban.

A nyugati országok abban bíznak, hogy az új kormány képes lesz megteremteni a stabilitást, és szembeszállni az Iszlám Állam jelentette fenyegetéssel.

Közös fellépésben bíznak

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője fontos döntésnek nevezte az egységkormány megalakítását, továbbá hangsúlyozta, hogy ez elengedhetetlen a líbiai politikai átmenet megvalósítása érdekében. Federica Mogherini szerint kulcsfontosságú, hogy ebben a döntő pillanatban a felek mindegyike elsősorban az ország és a nép érdekeit tartsa szem előtt.

„Csakis az állampolgárok mindegyikének támogatását élvező, egyesült líbiai kormány lesz képes felszámolni a politikai megosztottságot, legyőzni a terrorizmust, és megfelelni az ország előtt álló számos biztonsági, humanitárius és gazdasági kihívásnak” – közölte az uniós diplomácia vezetője.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása