Megállapodtak: jöhetnek a brutális megszorítások

LM
Forrás: MTI
2012. május 13., 15:09
Megállapodott három görög párt – egy konzervatív, egy szocialista és egy másik kis baloldali párt – arról, hogy két évre ideiglenes kormányt hoznak létre, amelynek feladata a megszorítócsomag végrehajtása lesz – közölte az új kabinetből várhatóan kimaradó Radikális Baloldal (Sziriza) vezetője.

Alexisz Ciprasz az után nyilatkozott erről, hogy Karolosz Papuliasz görög államfő vasárnap tárgyalásokat kezdett a parlamenti pártok vezetőivel az új kormány megalakításáról, aminek révén elkerülhető lenne újabb választások kiírása. Ciprasz elmondta, hogy a megállapodásra jutott három pártnak összesen 168 képviselője van a 300 tagú parlamentben, azaz többségük van a törvényhozásban.

Hirdetés
Korábban a sajtóhírek már arról szóltak, hogy ismét parlamenti választásokat tarthatnak a csőd szélén táncoló országban, ha a pártoknak nem sikerül kormányt alakítani.

Hozzászólások

  1. kérdés 2012. május 14., hétfő 11:30
    Faguriga legyek, ha nem szakszerű előrelátásból szorul ki egyre inkább az általános műveltség tanításának alapjaiból Európaszerte egyre inkább a görög kultúra tanítása.
    Biztos, nehéz és fölös megjegyezni a sok istenség neveit, mítoszaikat, legendáikat, a tanároknak...de kár érte, hogy ennyire sivárosodik Európa színes, sokrétű és eleven kuturális múltjának emléke.
  2. László13 2012. május 13., 19:50
    Csakhogy olyan hihetlen tőkekoncentráció jött létre (kevés ember mozgat nagyon sok tőkét), hogy nemhogy egy-egy ország, hanem lassan egy kontinens sem tudja ellene felvenni a harcot. Ha a buktán akar keresni, akor bukta lesz (ld. pl. GS vs. EU http://youtu.be/lei0wVtlczQ ). Egy ország egyedül semmit nem tud csinálni. Tehát vagy harc globálisan, vagy kiteljesedik a profitbirodalom és összomlik az egész rendszer. Nem látok más végkimenetet.

    Ezt szerintem Rasdi2 nagyobb türelemmel el fogja neked magyarázni. Említsd meg neki a paradoxonát :-)
  3. gamma 2012. május 13., 18:32
    @László13 2012. május 13., 17:35

    Ja! Hát éppen ezért kell, hogy minden állam saját maga oldja meg a problémáit és nem valami globális szinten, amint nem lehet. És azért abban azt hiszem megegyezünk, hogy jaj a világnak és jaj az országoknak, külön-külön, ha ilyen "globális" bevándorlás és okkupáció következik be. Mert szép-szép, hogy az ilyenek úgy gondolják, hogy "nekik is joguk van, hogy úgy éljenek" de akkor valósítsák azt meg otthon és nem másokra zúdulva, mint a paraziták. Mert nagyon úgy tűnik, hogy ezek csak a " jogaikról" akarnak tudni, hogy kötelességeik is kellene legyenek, arról már nem. (Sajnos kicsin megmaradt hazánkban is ismert ez a jelenség...)
  4. László13 2012. május 13., 17:35
    Re: gamma 2012. május 13., 17:04

    Nagyjából egyetértek. Ott van az Occupy mozgalom. Soros már melléjük áltt :-) Vagy ott van az anonymous mozgalom, amelyik elveszik a részletekben és nem képvisel erőt.

    Valószínű, hogy ezt a rendszert csak egy összeomlás után válthatja fel egy igazságosabb. Persze benne van pakliban, hogy az összeomlás után nem lesz tovább ...

    Volt egy film valamikor a 90-es években, amelyik arról szólt, hogy Afrika közepéről elindult egy ember Északra, mert látta egy tévében, hogy hogy élnek Európában és ő is úgy szeretne élni, mert neki is joga van hozzá. Mire Gibraltárhoz ért már egy millióan voltak. Közben tanácskoztak az európai fejesek, hogy mi legyen, ha tutajokkal átkelnek a szoroson. Nos, halomra lőtték őket, ahogy a tutajok megközelítették a spanyol partokat ... Akkor egy fantazmagóriának tűnt, ma már nem is olyan elképzelhetetlen.
  5. gamma 2012. május 13., 17:04
    @László13 2012. május 13., 16:53

    Az a baj, kedves barátom, hogy a "globális összefogás" viszont egyrészt megfoghatatlan, másrészt megvalósíthatatlan. Népek globálisan nem tudnak összefogni csak akkor, ha a vezetőik is összefognak. Arra pedig eddig még szinte soha nem volt példa - legfeljebb csak részben, a világháborúk alatt, de az is felemásra sikeredett, mert ott meg nem globális, hanem éppen hogy csoportok fogtak össze egymás ellen.
  6. László13 2012. május 13., 16:53
    Olvasd el azt is, hogy milyen környezetben írtam, amit idéztem (magamtól :-)).

    A globális nagytőke nyilván nem tud egy egész népet megvásárolni, mert az nem lenne profitábilis :-), de nekik bőven elég az is, ha mindig csak éppen az a párt van hatalmon, amelyikbe már bevásárolták magukat.

    A probléma akkor van, amikor a nép nagyob sebességel dobálja el a globális nagytőke által már lenyult pártokat, mint ahogyan az az újakba be tudja magát vásárolni. A nagytőke nyelvén ez bizonytalanságot jelent :-) A görököknél ez a helyzet kezd kialakulni, de nincsenek kétségeim affelől, hogy végén mégis csak görög nép veszít, mert eléggé egyenlőtlen a küzdelem (a globális nagytőkének sok fegyvere van még).

    A görög példán is látszik, hogy ezt a csatát egy nép nem nyerheti meg. Csak globális összefogással lehet nyerni.
  7. gamma 2012. május 13., 16:17
    Ők igem de kérdés, hogy maga a görög nép is ,megszelídül?
  8. László13 2012. május 13., 16:14
    Pontosan erre gondoltam itt:

    "Szerintem a most még harcias és nagyhangú nyertes pártok szépen meg fognak szelídülni, és majd azt mondják a brüsszeli szakértők, hogy "felülkeredekedett a józan és racionális politizálás"

    http://mno.hu/vezercikk/gorogtuz-1074527
    László13 2012. május 11., péntek 08:40

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS