Az Izraelben tartózkodó Leon Panetta amerikai védelmi miniszter szerdán azt hangoztatta, hogy pillanatnyilag kizárnak bármilyen katonai lépést az iráni atomlétesítmények ellen.

Az mno.hu korábban beszámolt róla, hogy Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter július elején enyhített hazája azon fenyegetésén, hogy a nyugati szankciókra válaszul lezárja a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi hajózási útvonalán fekvő Hormuzi-szorost.

Az új törvénycsomag értelmében büntetéssel sújtanának minden céget, amely bármilyen formában segíti az iráni uránkitermelést vagy olajszállító tartályhajókat bocsát a perzsa állam rendelkezésére. E szankciók akadályoznák Teheránt abban, hogy olajának eladásából pénzhez jusson, és abból finanszírozhassa nukleáris programját. A törvénycsomag azokat a biztosítótársaságokat is szankcionálja, amelyek bármiféle biztosítást kötnek iráni tartályhajókra.

Obamánál a labda

A szankciós csomag most Barack Obama asztalára kerül aláírásra. E szankciók az amerikai elnök egy nappal korábbi rendelkezésének a szellemében fogantak, amely bünteti mindazokat, akik „iráni olaj vásárlása céljából külföldi magán- vagy állami pénzintézetek vagy más egységek révén tudatosan jelentős tranzakciókat hajtanak végre vagy tesznek lehetővé”.

Hisznek a szankciókban

Az Egyesült Államoknak és az európai országoknak meggyőződésük, hogy a szankciók hatásosak lehetnek, hiszen Irán naponta 2,5 millió hordó olajat exportált Európába, Kínába, Indiába, Japánba és Dél-Koreába. Amerikai tisztségviselők szerint a büntetőintézkedések már eddig is napi 1,8 millió hordóra csökkentették az iráni olajkivitelt, ami Teheránnak napi 63 millió dolláros veszteséget jelent.

Izrael szerint nem befolyásolja az atomprogramot

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ugyanakkor szerdán Jeruzsálemben kétségbe vonta az effajta szankciók hatékonyságát. Szerinte sem a büntetőintézkedések, sem a diplomáciai lépések nem befolyásolják a nukleáris program folytatását. Hangsúlyozta: kormánya önállóan kíván dönteni arról, hogy miként reagáljon Irán nukleáris programjára. Hozzátette, Izrael még nem hozott döntést az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásról.