Moszkvának „kulcsfontosságú” problémái vannak

TK
Forrás: MTI
2012. február 04., szombat 18:35
Moszkvának még mindig van két "kulcsfontosságú" problémája a szíriai erőszak miatt az ENSZ elé terjesztett határozati javaslattal – közölte az orosz külügyminiszter szombaton, miközben a nyugati hatalmak azzal próbálkoztak, hogy elhárítsák a javaslat orosz megvétózását a Biztonsági Tanácsban.
Hirdetés

Szergej Lavrov, aki előzőleg egy moszkvai nyilatkozatban még kereken elutasította a Szíriáról szóló javaslatot, a Münchenben zajló 48. nemzetközi biztonságpolitikai konferencián azt mondta, hogy a határozat túl kevés követelést támaszt a Bassár el-Aszad elnök rezsimét támadó fegyveres csoportokkal szemben. Moszkva amiatt is aggódik – fűzte hozzá –, hogy a tervezet előre eldöntöttnek veszi a szíriai politikai erők közötti párbeszéd kimenetelét.

Az orosz külügyminiszter közölte: Szíriába utazik kedden a külföldi hírszerzés főnökével, Mihail Fradkovval együtt, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnökkel tárgyaljon.

Megjegyzései néhány órával azelőtt hangzottak el, hogy az ENSZ BT összeült a javaslat megvitatására, és röviddel azelőtt, hogy Lavrov amerikai kollégájával, Hillary Clintonnal tárgyalt a konferencia margóján.

A találkozó után feltett kérdésre, hogy sikerült-e valamilyen haladást elérniük, Clinton csak annyit mondott: „Dolgozunk rajta.”

Az orosz külügyminiszter egy szombaton Moszkvában sugárzott, kemény hangvételű tévés nyilatkozatában még arra figyelmeztetett, hogy Oroszországnak „egyáltalán nem felel meg” a BT elé beterjesztet javaslat, s annak szavazásra bocsátása szerinte botrányba fullad majd.

Lavrov a Rosszija-1 televíziónak úgy fogalmazott, hogy ha az Egyesült Államok „még egy botrányt akar a Biztonsági Tanácsban, nem tudjuk megállítani”. Közölte, hogy pénteken elküldte Hillary Clintonnak a szövegben javasolt változtatásokat, amelyeknek a megalapozottságában és objektivitásában szerinte senki nem kételkedhet. „Remélem, hogy a józan ész felülkerekedik az elfogultságon” – mondta, hozzátéve: abban bízik, hogy a BT-ben szombaton mégsem bocsátják szavazásra az európai és arab országok által előterjesztett határozattervezetet.

Oroszország és Kína szombaton megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyugati és arab országok által támogatott, Szíriát elítélő határozati javaslatát, amely a hatalomból való távozásra szólította volna fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

A BT többi 13 tagja igennel szavazott.

A testület (helyi idő szerint) szombat délelőtt tíz órakor ült össze New Yorkban, hogy szavazzon a már így is engedményekkel tűzdelt javaslatról, amely elítéli a szíriai kormányellenes tüntetések véres elfojtását, és támogatásáról biztosítja az Arab Liga januárban elfogadott, a szíriai belpolitikai válság rendezését elősegíteni hivatott döntéseit.

Noha Szíriában már tíz hónapja dúl a becslések szerint már hatezer életet kioltó erőszak, a BT eddig nem volt képes határozatban állást foglalni az eseményekről. Tavaly októberben Oroszország és Kína megvétózta a BT-ben a Szíriáról szóló határozati indítványt.

Az Egyesült Államok és szövetségesei kizártak bárminemű katonai fellépést, de azt szeretnék, hogy a BT adja áldását az Arab Liga által kidolgozott útitervre, amely egyebek között előirányozza Bassár el-Aszad szíriai elnök távozását a hatalom éléről és egy nemzeti egységkormány megalakítását is.

Összekötő csoport hoznának létre

Franciaország egyeztetéseket folytat európai és arab országokkal annak érdekében, hogy hozzanak létre nemzetközi összekötő csoportot a szíriai válság rendezésére, miután Oroszország és Kína szombaton megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriát elítélő határozati javaslatát.

Párizs erőfeszítéseiről Nicolas Sarkozy francia elnök hivatala számolt be közleményben

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló