A NATO-csúcs résztvevőinek Pakisztánt érintő közös közleményében a szövetség elismerését fejezte ki Oroszországnak és a közép-ázsiai országok kormányainak, amiért átengedik területükön a NATO utánpótlást szállító konvojait. A dokumentum szerint „a NATO folytatja a munkát Pakisztánnal annak érdekében, hogy az Afganisztánba vezető szárazföldi útvonalakat amilyen hamar csak lehet, újból megnyissák”.

2013 közepére átengedik a vezető szerepet

A jövő év közepére a NATO az afgán erőknek engedi át az irányítást az országuk biztonságának szavatolásában – hangzott a szövetség közleményében. Az Afganisztánban harcoló külföldi erők a harci feladatokról fokozatosan a támogatói szerepre térnek át. A NATO tagállamai megerősítették korábbi elhatározásukat, hogy 2014 végére kivonják harcoló egységeiket Afganisztánból és egy kiképző missziót hagynak hátra.

Az afgánok azzal, hogy átveszik a hazájuk biztonságáért való felelősséget, nem maradnak magukra – jelentette ki hétfőn Chicagóban Barack Obama amerikai elnök. Obama a NATO-országok, az afganisztáni ISAF-koalíció vezetői, Hamid Karzai afgán elnök, valamint a szövetség számára utánpótlási útvonalakat biztosító Oroszország és a közép-ázsiai országok képviselői előtt nyilatkozott így. „Akkor, amikor az afgánoktól azt kérik, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak magukra, nem maradnak magukra” – fogalmazott.

Emelik a légvédelemre fordítandó összeget

Kettőről évi ötmillió euróra emelik a balti országok a NATO légtérvédelmi missziójára fordított összeget 2015-től – jelentette be egy hétfői vilniusi közlemény szerint Dalia Grybauskaite litván elnök az észak-atlanti szövetség chicagói csúcstalálkozóján.

A katonai szövetség 2004 óta látja el a lett, a litván és az észt légtér védelmét, mivel a három állam nem rendelkezik saját légierővel. A műveletben a NATO 14 tagországa vesz részt, amelyek vadászrepülői a litvániai siauliai légi támaszpontjáról felszállva látják el feladatukat. Februárban a 28 NATO-tagállam úgy döntött, hogy meghosszabbítják a 2014-ig szóló balti légtérvédelmi küldetést.

Pakisztán kész megnyitni a tranzitútvonalakat

A pakisztáni kormány arra utasította diplomatáit, hogy kössenek megállapodást az Egyesült Államokkal az Afganisztánba vezető szárazföldi tranzitútvonalak megnyitásáról a NATO-erők előtt – jelentette be hétfőn a chicagói NATO-csúcson Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök.

Vasárnap a találkozó résztvevői a Európa védelmére szánt rakétapajzs első fázisának létrehozásáról, az „okos védelem” bevezetéséről és arról döntöttek, hogy a francia erők idő előtti hazarendelése ellenére tartják magukat az afganisztáni csapatkivonás eredeti ütemtervéhez. A NATO-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: a NATO legfőbb jellemzője továbbra is a kollektív védelem kell, hogy legyen, amelynek egyik fontos eszköze a rakétavédelmi rendszer.