• 8 °C, zápor

Nem csitul a hatalmi harc Egyiptomban

TÁ, 2012. július 9., hétfő 08:06, frissítve: hétfő 08:34
Folytatódik a hatalmi harc Egyiptomban. Az ottani alkotmánybíróság (ab) hétfőn dönt Mohamed Murszi elnök rendeletéről, amelyben az új államfő semmisnek nyilvánította az ab-nek a parlament feloszlatásáról hozott múlt havi döntését.

Az iszlamista Muzulmán Testvériség politikusa vasárnap hirdette ki dekrétumát. Rögtön ezután válságtanácskozást kezdett az Egyiptomot irányító Legfelsőbb Katonai Tanác s. Az alkotmánybíróság júniusi határozata szerint a hibás választási törvény miatt a törvényhozás alsóházában minden harmadik képviselőt alkotmányellenesen választottak meg az év eleji parlamenti választásokon, ezért föl kell oszlatni az egész Népi Gyűlést. A hadsereg bejelentette, a döntés miatt az országot Hoszni Mubarak távozása óta ideiglenesen irányító katonai tanács veszi át a törvényhozói hatalmat.

A parlamentben az iszlamisták vannak többségben. Szerintük a katonaság az alkotmánybírósági határozat mögé bújva valójában államcsínyt hajtott végre. Nyugati országok – köztük az Egyesült Államok – szintén bírálták a parlament föloszlatását.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés