A szilveszter napján végrehajtott jogi aktussal Barack Obama megszegte három évvel ezelőtti ígéretét. Akkor még azt hangoztatta, hogy szakítani fog elődje, George W. Bush brutális terrorellenes módszereivel, s ennek keretében be fogja záratni Guantánamót – emlékeztet a spiegel.online. A törvény aláírásával azonban engedett a kongresszus részéről megnyilvánuló nyomásnak, noha korábban azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza a jogszabályt. Mivel azonban a honatyák néhány pont erejéig eleget tettek az elnök kifogásainak, Obama kész volt aláírásával szentesíteni a főleg polgárjogi szervezetek által vitatott törvényt.

Ennek értelmében a kormánynak bírósági eljárás hiányában is jogában áll őrizetben tartani terrorgyanús egyéneket. Al-Kaida-tagság gyanújában álló nem amerikai állampolgárokat katonai börtönben kell őrizni. Az amerikai hadsereg külföldön is létesíthet fogolytáborokat. Emellett joga van ahhoz, hogy terrorgyanús egyéneket bárhol (Amerikán kívül is) őrizetbe vegyen, kihallgasson és korlátlan ideig fogva tartson.

A törvény egyes passzusai ezenkívül gyakorlatilag lehetetlenné teszik a guantánamói tábor bezárását. Így például kormányzati forrásból egyetlen cent sem fordítható arra, hogy a Kuba szigetén lévő táborban őrzött 173 foglyot az amerikai szárazföldre szállítsák.