A 1,5 kilométeres olajvezetéket márciusban adták át, és a további bővítését készítik elő.

Babilon Bagdadtól 90 kilométerre délre található. Két híres ókori uralkodó is királyi székhelyévé választotta a várost – Hammurapi (Kr. e. 1792–1750) és II. Nabukodonozor (Kr. e. 604–562), aki az antik világ hét csodája közé sorolt függőkerteket építtette. A belső város területe 2,99 négyzetkilométer, de a külső városfalak, amelyek keletről és nyugatról veszik körbe Babilont, 9,56 négyzetkilométeres területet határolnak be. A régészeti helyszínen az ásatások 1935-ben kezdődtek, de a terület jelentős része mindmáig feltáratlan.

Az olajipari minisztérium közleménye szerint az olajvezeték nyomvonala több száz méterre van a régészeti helyszíntől, és az előkészítő munkálatok során nem fedeztek fel archeológiai leletekre utaló jeleket.

Kaisz Rasid, az iraki legfelsőbb régészeti és örökségvédelmi testület vezetője rámutatott, hogy az olajvezeték érinti a régészeti helyszínt. „Óriási veszélyt jelent a romváros számára, gondoljunk a környezetszennyezésre vagy az olajvezeték esetleges felrobbanására” – közölte Rasid.

Mariam Omran, Babil tartomány örökségvédelmi hivatalának vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a régészeti leletek esetleg csupán néhány centiméteres mélységben helyezkedhetnek el.