Az illegális kannabiszültetvények felszámolására július 1-jén indított akciót hét államban – Kalifornia, Arizona, Idaho, Nevada, Oregon, Utah és Washington – hajtották végre az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) irányítása alatt. A rendőrök kezére került kábítószer értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. A marihuána jelentős részére Kaliforniában bukkantak: ott 96 helyszínen folyt a növény termesztése, s összesen 484 ezer palántát foglaltak le. A szaktárca közlése szerint az ültetvényeken óriási mennyiségű hulladékot, több száz méternyi öntözőcsövet és több kilogramm műtrágyát, valamint permetezőszert találtak. Az illegális tevékenységgel összefüggésben egyedül Kalifornia keleti körzetében 14 embert állítottak elő.

A minisztériumi közlemény arra is kitért, hogy a marihuána termesztésének káros hatása még egy jó ideig érezhető lesz. Az érintett területeken ugyanis teljesen elpusztították a növényzetet, helyet adva a palántáknak, illetve hogy több fényt kapjanak a növények, kivágták a fákat is.

Közben az ABC13 televíziós csatorna arról számolt be, hogy az ország déli részén, a texasi Houstonban 24 személyt vettek őrizetbe kedden szintén marihuánatermesztés miatt. A hatóságok összesen hatvan házkutatást tartottak; az illegális tevékenység mögött egy vietnami bűnbandát sejtenek.