Az amerikai szenátus új szankciókat fogadott el az iráni jegybank ellen, hogy fokozza a nyomást az atomprogramját makacsul folytató Iránra.

Vitalij Csurkin pénteken tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy Moszkva szerint nem hatékonyak a „fenyegetések és az Irán elleni esetleges katonai akció lebegtetése”. Felszólította a nemzetek közösségét, hogy hagyjon fel a feszültség szításával, és igyekezzen előmozdítani a párbeszédet.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2006 decemberében fogadta el az első szankciós határozatot Irán ellen, és azóta többször is szigorította a büntetőintézkedéseket annak reményében, hogy rákényszeríti a teheráni vezetést az urándúsítás felfüggesztésére és a tárgyalások megkezdésére. Irán azonban kitartóan dacol, és nem hajlandó lemondani az atomfegyverek előállítására is alkalmas dúsított urán előállításáról.

Elhamarkodottnak minősítette szerdán Irán Nagy-Britanniának azt a döntését, hogy kiutasított minden iráni diplomatát a területéről, ám válaszlépésként Teherán is ugyanezt tette az összes brit diplomatával. Mint ismert, radikális iráni diákok hatoltak be kedden Teheránban két brit követségi épületbe.

Az orosz diplomata hangsúlyozta: a négy szankciós határozat elfogadásakor Oroszország álláspontja az volt, hogy az intézkedéseknek célzottaknak kell lenniük, kizárólag az iráni nukleáris és rakétaprogram ellen irányulhatnak. „Bizonyos esetekben az elfogadott intézkedések súrolták a kijelölt határokat” – mondta.

Csurkin erősen bírálta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség november 8-án nyilvánosságra hozott jelentését, amelyben most először az ENSZ szakosított szervezete nyíltan katonai jelleget tulajdonított az iráni kormányzat nukleáris fejlesztési programjának. Szerinte a jelentés inkább PR-gyakorlat volt, mintsem komoly munka, és nagyon kevés új információt tartalmazott. Moszkvát „meglehetősen felzaklatta”, hogy a NAÜ-jelentés miatt kudarcba fulladtak erőfeszítései az Irán és a hathatalmi csoport közötti tárgyalások felújítására – mondta az orosz nagykövet, aki szerint a helyzet „nagyon összetett”, de Moszkva bízik abban, hogy a tárgyalások fonalát újra felveszik.

Franciaország úgy döntött, hogy ideiglenes jelleggel, óvatossági intézkedésként csökkenti teheráni nagykövetségének létszámát – közölték szombaton francia diplomáciai forrásból. Az intézkedés a diplomáciai személyzet egy részét és a Teheránban dolgozó összes francia hivatalnok családját érinti, ha nem is a teljes iráni francia közösséget. A távozásra kijelölt személyek napokon belül elutaznak az iráni fővárosból. Az idézett forrás nem mondta meg, hány ember távozásáról van szó, és azt sem, hogy ez mely intézményeket érinti, de az AFP szerint úgy tudni, hogy a mintegy harminc, diplomáciai útlevéllel rendelkező személy több mint fele otthagyja Iránt.