– Milyen a közhangulat a választások előtt?

– Nyugodt. Hogy úgy mondjam, nem érzek semmit a levegőben.

A média egy része erősödő elégedetlenségről ír, egyes elemzők pedig arról értekezik, hogy a hamu alatt már ott izzik az a bizonyos parázs. Mintha nem egy országban élnének?

– Különbséget kell tenni az internet világa és az ország között. A társadalom tényleg nyugodt, és semmi váratlan dolog nem várható a választásokon.

– És milyen eredményeket vár?

– Az Egységes Oroszország népszerűsége a négy évvel ezelőttihez képes csökkent, erősödött vele szemben a bizalmatlanság, ám az így is biztosnak tűnik, hogy a hatalmi párt 50 százaléknál többet szerez. Úgy gondolom, hogy 53-55 százalék között végez. Ami pedig a többi pártot illeti, a második helyre szokás szerint a kommunisták várhatók. Kérdés csak az, hogy mennyit kapnak. Zjuganovék 20-25 százalékban reménykednek, míg a mértékadó szociológusok 17-18 százalékot mérnek a pártnak. Az Egységes Oroszország számára fontos, hogy a kommunisták ne lépjék át a pszichológiainak nevezhető 20 százalékos határt. Zsirinovszkij pártja 12 százalékra számíthat, és 8-9 százalékkal bejuthat a dumába az Igazságos Oroszország. A 7 százalékos küszöböt a többiek aligha lépik át. A legjobb eredményre még a Jabloko számíthat, de az 5 százalék már számukra is nagy siker lenne. Nincs ezekben az eredményekben semmi meglepetés.

Várható-e valamilyen botrány? A sajtó ugyanis már előre beharangozta az eredmények manipulálását és a tiltakozásokat. Számít botrányokra?

– Ezek nélkül aligha ússzuk meg, hiszen az ellenzék jobb híján már tényleg előrevetíti, hogy a választások nem lesznek tiszták. Nagyobb felfordulás azonban aligha kerekedik ebből.

Milyennek látta a kampányt?

– Megszokottnak. Az Egységes Oroszország hatalomból az eredményekre apellált, ezeket igyekezett felmutatni, míg az ellenzék azt szajkózta, hogy minden rossz. A kommunisták vezetője, Zjuganov például a szokásosnál nagyobb mozgástere ellenére sem tudott semmi újat kitalálni. Ugyanazt mondta, mint négy vagy nyolc éve. Szidta a hatalmat és megpróbált a Szovjetunió iránt egyesekben még meglévő nosztalgiára építeni. Zsirinovszkijék sem hoztak újat, és mérsékelt nacionalistaként erős populista felhanggal az orosz kérdést vették ismét elő. A liberálisok is csak a régi nótát fújták, hogy Putyin diktátor, és az ország rossz irányba megy. A technikai megoldásokban, klipekben látszott némi megújulás, ám alapjában meglepetés nem ért. Újdonság volt még az is, hogy ezúttal Putyin és Medvegyev együtt kampányoltak az Egységes Oroszországért, és megosztva a munkát, alapvetően a modernizációs kihívásokra hangoltan az elnök a fiatalokra, az internet világára és a nagyvárosok értelmiségére, míg Putyin az idősebbekre, a vidékre koncentrált.

Mindezek után aligha meglepő a társadalom apátiája. Ön is érzi ezt?

– Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy a világhálón érezhető hangulat nem azonos a társadalom egészének hozzáállásával. Ez az elégedetlenséggel vegyes aktivitás azonban csak egy zárt világot érint, s az ország mintegy 80 százaléka szinte semmit sem érzékel ebből. A nagyvilág elsősorban ebből ítél, ám ez a tiltakozás legfeljebb a szavazók 10 százalékára jellemző. A való világban az apátiát nem érzem nagyobbnak, mint négy vagy nyolc éve.

Szó sincs tehát arról, hogy megrekedt volna a fejlődés, és egyfajta pangás állapotába került az ország?

– Brezsnyev korához a Nyugatra bekötött ellenzék hasonlítja a jelenlegi helyzetet. Ez érthető, mert a Nyugatnak nem tetszik Putyin visszatérése, ezért megpróbálja diszkreditálni. Brezsnyevvel von párhuzamot vele kapcsolatban, pangásról beszél, elfelejtve például, hogy Brezsnyev országlása a késői korszak kivételével a Szovjetunió talán legprosperálóbb időszaka volt. És hát azt sem szabad elfelejteni, hogy a stabilitás nem okvetlenül azonos a pangással.

Tehát nem gondolja úgy, hogy megrekedt volna a fejlődés?

– Nem erről van szó. A liberálisoknak minden rossz, amit Putyin csinál. Csak egyet tudnak ismételni, hogy a 90-es években, amikor ők voltak hatalmon, minden jó volt, virágzott a demokrácia, virult a szabad piac. Ez a recept azonban rossz. Már tudjuk. Oroszország majdnem összeomlott. Nem lenne értelme ismét beleszaladni ebbe a zsákutcába.

S merre indul Putyin, miután minden bizonnyal megnyeri tavasszal az elnökválasztást is?

– Konkrét lépéseket említeni még korai lenne, ám egy hete, az Egységes Oroszország kongresszusán elmondott beszédéből már látszik, hogy a rendszer alapvetően nem változik. A megújulás azonban elkerülhetetlen. Mindenki tisztában van például azzal, hogy a hatalmi párt elbürokratizálódott, s valamit kezdeni kell vele. A kérdés csak az, hogyan lehet olyan vonzó erővé tenni, amelyben majd bíznak, s belépnek az emberek. Elkerülhetetlen a gazdaság modernizációja is, a külpolitikában pedig a posztszovjet térség integrációjára helyeződik a hangsúly, és minél hatékonyabban igyekszik majd Putyin a világpolitika nagyszínpadán is megvédeni az orosz érdekeket.