Aleppóban, Szíria egyik legnagyobb városában szombatra virradóra a felkelők támadást indítottak a televízió épületének elfoglalására, de a hadsereg a légierő támogatásával visszaszorította őket – jelentette a magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező szervezet és a Sana hivatalos szíriai hírügynökség. Heves harcok bontakoztak ki Aleppó két, a felkelők által ellenőrzött negyedében, Szalaheddinben és Szeif al-Daulában is.

A Magyar Nemzet vezércikkei:

A háború vonzásában (részlet): Másfél éve nemegyszer hallgathatták meg a védelmi, biztonságpolitikai témákkal foglalkozó újságírók a nyugati vezetők ígéretét, miszerint nem lesz beavatkozás Líbiában. Aztán – ahogy Oroszország félrenézett a Biztonsági Tanácsban – mégiscsak lett. A „lakosság védelmére” szóló humanitárius mandátumból végül széles körű intervenció bontakozott ki, s ha Kadhafi líbiai vezetőt nem is úgy sikerült eliminálni, ahogy a parasztot veszik le a sakktábláról (mintegy hét hónapig kitartott a rezsim); a lényeg az, hogy külső segítséggel rezsimváltás történt. Azóta ha a fősodrú médiumok immár elég magas ingerküszöbét Líbiával szemben meghaladja egy hír, megbizonyosodhatunk arról, hogy milyen szépen is virágzik a líbiai demokrácia a különböző fegyveres bandák uralta, egykor országnak nevezhető entitás helyén, az észak-afrikai homokban.

Szíriai hadszíntér
(részlet): Súlyos csapást szenvedett el tegnap a szíriai hatalom, amely eddig a legeredményesebben dacolt az arab tavasz fedőnevű geopolitikai folyamat feltartóztathatatlannak tűnő menetelésével . A nyugati hatalmak és Nyugat-barát térségi rezsimek által támogatott fegyveres csoportok öngyilkos terrortámadása megölte az ország vezetésének több tagját, köztük az ortodox keresztény védelmi minisztert, illetve helyettesét, aki nem mellékesen Bassár el-Aszad elnök sógora is. A merénylet azzá a lélektani fordulóponttá válhat, amelytől az út a rendszer és az ország összeomlásához vezet.

Tadamúnban, Damaszkusz egyik déli negyedében, ahol nagyszámú felkelő barikádozta el magát, az OSDH jelentése szerint a hadsereg „eddig nem tapasztalt intenzitású” tüzérségi támadásba kezdett. Harcok folynak a szíriai főváros keleti, Dzsobar negyedében is. A tadamúni harcok hírét megerősítve a szíriai hírügynökség azt írta, hogy a hadsereg „sok terroristát megölt és elfogott, és számos fegyvert lefoglalt”.

Ugyancsak a londoni székhelyű OSDH szerint az északnyugat-szíriai Latakiában 13, a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban és Damaszkusz tartományban pedig hat-hat ember veszítette életét a harcokban.

Pénteken több mint százan estek áldozatul az országban dúló erőszaknak, és ezzel a 2011. március eleje óta tartó felkelés halálos áldozatainak száma egyes jelentések szerint meghaladta a 20 ezret.

Nem tudni, végeztek-e a műsorvezetővel

Az OSDH arról is hírt adott, hogy egy fegyveres ellenzéki csoport, amely július közepén saját házából elrabolta Mohamed al-Szaíd ismert szíriai televíziós műsorvezetőt, végzett a fogollyal. Az emberrablást és a „kivégzést” a Front al-Noszra nevű szervezet egy pénteki internetes közleményben vállalta magára. A felvételen látható az al-Káida terrorszervezet zászlaja és egy fotó a falhoz állított újságíróról.

„Legyen ez tanulság mindazoknak, akik támogatják a rezsimet” – hangzik a szöveg. Mán Száleh, a szíriai televízió elnöke mindazonáltal úgy nyilatkozott a francia hírügynökségnek, hogy „nincsenek bizonyítékok a műsorvezető halálára”.

Hamis interjúk

Aleppói borzalmak

Kiderült, hamis interjúk, illetve jelentések kerültek fel a Reuters nemzetközi hírügynökség internetes kiadásának oldalaira, többek közt Szíriáról. A hírügynökség pénteken hackereket gyanúsított a hamisítással.

A szíriai Aleppóban zajló kegyetlenkedés lehet, hogy kimeríti az emberiesség elleni bűntett fogalmát – jelentette ki pénteken Ban Ki Mun.

Egy interneten közzétett videofelvétel szerint a szíriai lázadók kivégezték Bassár el-Aszad több hívét az ostromlott Aleppó városában. A YouTube videomegosztó portálon kedden megjelent felvételen jól látható, amint fegyveres lázadók a damaszkuszi rezsimmel szemben álló Szabad Szíriai Hadsereget éltetik, majd egy Aszad elnökhöz közel álló törzs foglyul ejtett tagjait kivégzik.

A Reuters vezető újságíróinak tulajdonított, hamis interjúk közül az egyik egy szíriai ellenzéki vezetővel, az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg egyik parancsnokával készült. Ebben az ellenzéki katonai vezető azt hangoztatta, hogy a felkelők hamarosan elhagyják a kormányerők által ostromlott Aleppó városát.

A hackerek hamisítására mindenekelőtt az említett interjú kapcsán derült fény. Az ellenzék ugyanis néhány órával korábban közölte, hogy a kormányzat brutális és tartós offenzívája ellenére sem készül Aleppó elhagyására.

Az idézett katonai vezető, illetve a Szabad Szíriai Hadsereg azt állította, hogy a hackerakció mögött a szíriai kormány áll.

Tank Aleppó egyik negyedében
Tank Aleppó egyik negyedében
Fotó: Reuters


Orosz bírálat

Mindeközben élesen bírálta Oroszország az ENSZ Közgyűlésének Szíriát elítélő és az országban politikai átmenetet sürgető határozatát.

Ostrom alatt a tévészékház
Ostrom alatt a tévészékház

A 193 tagállam közül 133 szavazott a Szaúd-Arábia és más arab országok által előterjesztett, nemzetközi jogilag nem kötelező érvényű indítvány mellett, amely „mély aggodalommal” szól az erőszak fokozódásáról Szíriában. A javaslatot 12 ország ellenezte, 31 pedig tartózkodott a voksoláskor. Az ENSZ-közgyűlési határozatoknak erkölcsi súlyuk van, amennyiben a tagállamok jelentős része támogatja őket.

Nem sokkal a péntek esti szavazást követően Oroszország ENSZ-nagykövete nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a határozat a fegyveres ellenzék nyílt támogatását jelenti. Vitalij Csurkin a dokumentumot „rendkívül károsnak” nevezte.

Ez volt az enyhébb változat


A pénteken jóváhagyott közgyűlési határozat enyhébb megfogalmazású volt, mint eredeti változata. Kikerült belőle az a rész, amely Bassár el-Aszad szíriai elnök lemondását követelte, és az is, amely Szíria elleni szankciókra szólít fel. Bírálta ugyanakkor az ENSZ Biztonsági Tanácsát, amiért nem volt képes a közel-keleti országgal szembeni egységes fellépésre. Mindezt egyébként többszöri vétójával Oroszország és Kína akadályozta meg.

Kofi Annan csütörtökön jelentette be, hogy nem folytatja a közvetítést a szíriai válság ügyében. Kiderült az is: az ENSZ szíriai megfigyelő missziója mandátumának augusztus 19-ei lejárta után valószínűleg elhagyja az országot.

A határozat bírálta a szíriai hadsereget a nehézfegyverek, köztük tankok és helikopterek szaporodó használatáért, és azért, mert nem vonja vissza csapatait és nehézfegyvereit, ahogy azt Kofi Annan ENSZ-megbízott béketerve előirányozza. Követelte, hogy zárolják a damaszkuszi rendszer vegyi és biológiai fegyvereit.

Oroszország mellett dühösen reagált a határozatra Szíria ENSZ-nagykövete is. A diplomata közben arról is panaszkodott, hogy az elmúlt napokban ő és családja elsősorban az arab média részéről több halálos fenyegetést kapott.

Zarándokokat raboltak el

Fegyveres terroristák elhurcoltak 48 iráni zarándokot, akik busszal a repülőtérre tartottak – közölte a konzul az IRIB közszolgálati televízióval. Elmondta, hogy nincs semmiféle további információja sorsukról, a nagykövetség és a szíriai illetékesek intézkedtek az emberrablók felkutatása érdekében.

Irániak nagy számban keresik fel évente Szíriában Ali imám lányának, Zajnabnak a sírját, amely a síita zarándoklat egyik jelentős kegyhelye. A síiták Alit tekintik az első és egyetlen jogos kalifának, illetve az első imámnak. Tavaly decemberben és idén januárban több tucat iráni zarándokot és mérnököt raboltak el Szíriában, a többségüket azonban néhány hónappal később elengedték.

Szíria demokratikus lehet a maga módján – véli a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára nem sok reményt lát Bassár el-Aszad rendszerének fennmaradására, s rámutat, a közel-keleti ország útja a demokrácia felé egyáltalán nem egyenes, de nem is feltétlenül ezt várják el tőle.

Egyre több támadás éri az Aszad-ellenes erők részéről a kisebbségben élő keresztényeket, mert a lázadók potenciális veszélyforrásnak, a regnáló elnök támogatóinak tartják őket. A keresztényellenesség fokozódásáról tanúskodik a Reuters által készített fotó is, amelyen egy lázadó papi öltözékben, fegyverrel és egy letört kereszttel a kezében fényképezkedik.

Korábban egyébként a keresztények is csatlakoztak a Bassár el-Aszad rezsimje elleni kormányellenes tüntetéshez, ám később visszavonultak a lázadásoktól, ugyanis úgy voltak vele: kiszámíthatóbb számukra egy diktatúra által  biztosított vallásszabadság, mint az iraki vagy egyiptomi példa.