A tengeren túl is hatalmas az összefogás Magyarországért

NT
MNO,MTI
2012. január 30., hétfő 22:45
A több mint egymilliós, politikailag függetlenül szavazó amerikai magyar közösség tagjaként petícióban fejezte ki aggodalmát Barack Obama elnöknek több mint száz amerikai magyar azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet Hillary Clinton külügyminiszter intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz.
Hirdetés

A petíciót, amelyet eljuttattak a februárban Magyarországra látogató kongresszusi külügyi bizottsági delegáció tagjainak is, hétfő délutánig több mint százan írták alá. A beadványt megfogalmazó Lipták Béla professzor, az interneten több mint 1200 bejelentkezett követővel rendelkező Hungarian Lobby (Magyar Érdekszövetség) csoport vezetője az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a petíciót kedden reggel a Federal Express-szel fogja feladni a Fehér Házba.

Hivatalos amerikai álláspont

„Aggaszt bennünket, hogy az ellenzék támogatása révén a (Clinton-)levél beavatkozik a magyar belpolitikába” – hangzik az amerikai elnökhöz intézett petíció. A szöveg szerint noha a külügyminiszter levelét asszisztensei készítették elő, akik közül néhányan talán a magyar ellenzék támogatói, ám mivel az ő aláírása szerepel rajta, a sajtó azt a hivatalos amerikai álláspontként kezeli.

„Az IMF és az EU neokolonialista nyomást gyakorol Magyarországra, és Görögországgal vagy Olaszországgal ellentétben Magyarország nemcsak kioktatást kap arról, hogy rendbe kell tennie gazdaságát, de egyúttal kulturális háború tárgya is” – olvasható a beadványban. A petíció úgy fogalmaz: az EU és a nyugati média szerint Magyarország „bűne” nemcsak az alkalmatlan gazdaságpolitikája, hanem az olyan politikai és kulturális értékek előmozdítása is, amelyek ellentétben állnak azzal, amit Brüsszelben „politikailag korrektnek” ítélnek.

A választók többségének támogatását élvezi

A petíció emlékeztet rá, hogy a magyar kormány földcsuszamlásszerű győzelemmel jutott hatalomra és a gazdaság állapota ellenére továbbra is a választók jelentős többségének támogatását élvezi, amit a január 21-i, 100 ezernél jóval népesebb kormánypárti tüntetés is kifejezett.

A petíció szerint noha Hillary Clinton éles bírálatának helyenként van némi alapja, de az amerikai külügyminiszternek nem kellett volna megírnia levelét. Az öt pontba foglalt indoklás szerint a magyaroknak joguk van eldönteni, hogyan akarják kialakítani intézményeiket és ez a struktúra összhangban áll az európai gyakorlattal.

Nem érdemli meg Magyarország

A beadvány az indoklásban megismétli, hogy a Clinton-levél tartalma a magyar ellenzék olyan támogatóitól származik, akiknek „célja a szabadon megválasztott kormány megbuktatása”. Az aláírók azt is hangoztatják, hogy Magyarország helyett talán Kína, Oroszország vagy Szaúd-Arábia érdemelne meg hasonló levelet.

A petíció szerint a külügyminiszteri állásfoglalás globális médiakampányt indított Magyarország ellen, amely ürügyet szolgáltatott a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Központi Banknak, hogy megtagadja a hitelgaranciákat Magyarországtól. Az aláírók leszögezték: aggodalmuk tárgya ez a kampány, nem pedig az uniós bírósági eljárás, mert a hasonló jogi kérdéseket a testület nagy számban és rutin szakszerűséggel szokta kezelni.

Védje meg hazánkat

A petíció támogatói arra kérik az amerikai elnököt, hogy „próbálja meg megvédeni Magyarországot a globalizált bankszektor fojtogató kizsákmányolásától, emelje fel szavát elnyomott kisebbségeink kollektív emberi jogai mellett”, és a Magyarországot februárban felkereső kongresszusi bizottság jelentése nyomán „fordítsa meg a jelenlegi, félrevezetett magyarellenes politikát és állítsa helyre történelmi barátságunkat”.

A petíció aláírói előre megköszönik Barack Obamának a Magyarországnak nyújtandó segítséget, hogy ők mint politikailag független amerikai magyarok novemberben azzal viszonozhassák ezt, hogy újraválasztják.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a tavaly karácsony előtt Orbán Viktornak küldött levelében – a Népszabadságban közölt szöveg szerint – nyomatékosan kérte: a magyar miniszterelnök fontolja meg annak a következményeit, ha több, az Egyesült Államok és az Európai Bizottság által is kifogásolt sarkalatos törvény januárban mindenfajta változtatás nélkül lép hatályba.

Mint az MNO korábban beszámolt róla, a Svenska Dagbladet, a két legnagyobb országos svéd napilap egyike kommentárban ismertette a magyar politikai helyzetet. Az elégedetlenek el akarják sötétíteni az új Magyarország képét című írás szerzője, Maria Politidou úgy fogalmazott, hogy „kizárólag csak az egyik oldal kap teret a médiában, attól kezdve nem beszélhetünk vitáról, illetve tárgyilagos hírközlésről”. Kiemelte: „Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amelynek gazdasága 2011-ben növekedést tudott felmutatni.”

Hozzászólások

  1. hochsteehr 2012. január 31., kedd 21:18
    Állandó provokációk. Nem Konrád jelentette ki, hogy "mi jobban utálunk titeket, mint ti minket." ?
  2. Árpád 2012. január 31., kedd 19:41
    Már az is sokatmondó, ha valaki saját bevallása szerint génjeiben hordja a gyűlöletet. Gyilkosnak minősít egy egész nemzetet, annak demnokratikusan választott vezetőit állatnak nevezi - mi ez, ha nem rasszizmus...
    Véleményem szerint ez kimeríti a hazaárulás és a gyűlöletszítás fogalmát.
    A gyűlölet gyűlöletet szít és ez antiszemitizmushoz vezethet Magyarországon is (elképzelhető, épp ez a cél). Egy ismert filozófus egyszer azt nyilatkozta, hogy bizonyos fokig hálás az antiszemitizmusért, mert ez tartja össze az ő népét.
    Ha volna benne gerincesség, lemondana a magyar állampolgárságról és Izraelbe költözne - de ehhez gyáva... nyilván gyűlöli az arabokat is, a rómaiakat, spanyolokat, olaszokat, németeket is. Remélem, amit leírt, csak egy beteg elme szüleménye és nem a hazai zsidóság véleménye.
    Egy kérdésem azért volna - és ez nem Önhöz szól -: hogy lehet egy ilyen ember az MZSV szóvivője?!!
  3. fecske 2012. január 31., kedd 13:04
    ezmiez 2012. január 31., kedd 09:48
    Azt írja: "akik 2010ben a FIDESZre szavaztak azok nagy részben az MSZP ellen szavaztak és ezek közül a legtöbb ember már megbánta, hogy rájuk szavazott,..."
    Honnan tudja Önt azt, hogy kit mit bánt meg? Én a magam, családom és ismerőseim nevében mondhatom, hogy nem bántam meg, és megteszem legközelebb is. Tudjuk, hogy a kormány követ el hibákat. De nehéz is a dolga az országpusztítás után, ami itt történt, és a viharos ellenszélben, amit egyesek itthonról (is) szítanak. Én hiszem, hogy hozzám hasonlóan sokan vagyunk és maradunk, akiknek a lelke nem eladó. Nem adjuk el annak, aki a legtöbbet ígéri érte. Sem az MSZP-nek, sem a DK-nak, sem a bohócoknak (és ki tudja még kinek, hiszen osztódással szaporodnak), sőt még az LMP-nek sem.
    Nem lehet mindent aprópénzre váltani. Mi a rombolás és a gyűlölet helyett az építést, a toleranciát és a békét választjuk. Még akkor is, ha ez a nehezebb.
  4. Kanyamadar 2012. január 31., kedd 12:15
    "Csak egy oldalon kérheted ezt számon, a gyilkos magyar nép oldalán. "
    Nincs erre véletlenül paragrafus a BTK-ban? Mondjuk a kétéves fiam jó
    hírnévhez fűződő jogainak megsértése?


  5. azoreg 2012. január 31., kedd 12:01
    branddoktor.amit leirt azzal egyet lehet érteni.ha ez a dr.regős annyira utálja Magyarországot miért veri a mellét,hogy ő magyar.ha igaz amit írt miért nem amerikai elvbarátaival beszéli meg a gondolatait.minket itt
    Magyarországon nem érdekel egy 1951-ben született holokauszt áldozat!!
    érdekes módón a vezető kommunisták nagy része zsidó származásu volt és maradt.
  6. branddoktor 2012. január 31., kedd 11:29
    Tisztelettel, dr. Regös Péternek. a Magyar Zsidók Világszövetsége szóvivőjenek.

    Kerem, hogy az ilyen hangu uszito leveleket, az index.hu, a nol.hu vagy a magyarorszagrol szerkesztett amerikai nepszava szennyes oldalaira kuldje. Mint, amerikaban elo magyar zsidok szazai visszautasitjuk az ilyen vadakat es stilusu leveleket. Maga a liberalis kaftanba bujt magyar kommunista tulelok csapatanak utjait egyengeti, ezaltal egyi csatlosa is. Nem turjuk, hogy vallasi vagy etnikai multunkra hivatkozva magyar ellenes vagy antiszemita tuzet szitson barhol is. Ez szegyen oseinkre, akik a holocaust aldozatai voltak. A batrabbjaink hatatforditottak a fasziszta es sztalini magyarorszagnak evitezedekkel ezelott es a vilag mas reszen bizonyitottuk kepessegeinket. Maguk otthon maradtak es a leggyavabban lepaktaltak a kommunistakkal. Igy kerultek es vannak a mai napig is hatalmon a mediaban, a kulturaban, es a kozszferakban is. Onok mint ateistak nem is allhatnak vallasunk es egyetemes kulturank kozelebe. Szamtalan magyar ertelmisegivel - a volt SZDSZ tobb vezetojevel - volt alkalmam talalkozni az elmult 20 esztendoben akik amerikaban megfordultak es mar akkor elkezdtek nemzet ellenes es aljas tevekenyseguket. Maguk 3 generacio utan elvesztettek a hatalmunkat - Megerdemelten - ezert a vilagban magyarorszagot es annak demokratikusan megvalasztott kormanyat korbefasiztazzak. Amit Konrad, Heller, Bokros, Bajnai es hasonszoruek muvelnek azt NALUNK is hazaarulasnak neveznek, allampolgarsaguktol, szavazati joguktol megfosztanak oket es nemzetellenes tevekenyseg miatt eljaras ala vonnak mindegyiket. Megfigyeleseink alapjan azt latjuk, hogy az uj magyar kormany kovetett el hibakat es kozel sem tokeletes, de abban mindannyian egyetertunk zsido es kereszteny amerikai magyar honfitarsainkkal, hogy elkezdtek atalakitani azt az internacionalista, velejeig korrupt es belterjes nomenklaturat amelyet Maguk hoztak letre, tartottak fenn evtizedeken keresztul es amellyel a csod szelere sodortak az orszagot.

    Peter Sebok
    Miami - Budapest
  7. Cirbolya 2012. január 31., kedd 10:38
    hajmasipeter, Magyarországnak sajnos mindegy, hogy ez a görög nő, vagy akárki más az USA nagykövete, így is úgy is egy helytartót küldenek ide, aki magyarellenes és a nemzeti szabadság-törekvések leverését segíti. És akár republikánus, akár demokrata elnök is van az USA-ban, semmi nem változik, mert az USA elnöke is ugyanolyan báb a pénzhatalmi mogulok kezében, mint bármelyik más állam vagy kormányfő. A BBC-n az a bróker kimondta az igazságot: a világot ma nem a nemzeti kormányok vezetik, hanem a Goldman Sachs. (És a társaik.) És a gyarmattartók sosem fogják a gyarmatok felszabadulását támogatni, ahogy az uzsorásoknak sem érdekük, hogy az adósok kiszabadulhassanak a markukból.
  8. tibor 2012. január 31., kedd 10:12
    annyi értelmet feltételeztem önökről, hogy itteni hozzászólásaim alapján észrevételezték hogy nem egy liberális hollókosztos vagyok persze ha valamit félre lehet érteni az félre isértik ill.
  9. tibor 2012. január 31., kedd 10:00
    hajmasipeter berlali

    Sajnos ez a levél valós lehet, hogy egy-két helyesírási hiba van benne
    csak azt akartam bemutatni, hogy és mint vélekednek rólunk a zsidók kik és hogy uszítják a Magyar Nép ellen Amerikát és a Nyugat-európai balliberálisokat. Aki ezt nem érti vagy úgy érti, hogy a "Mocskos Levél" egyetlen sorával is azonosultam- az valóban buta ostoba és fingja sincs a gúnyos iróniáról

  10. ezmiez 2012. január 31., kedd 09:48
    berlali 2012. január 31., kedd 09:41
    most itt senki nem beszélt az MSZPről. Az a lényeg hogy akik 2010ben a FIDESZre szavaztak azok nagy részben az MSZP ellen szavaztak és ezek közül a legtöbb ember már megbánta, hogy rájuk szavazott, mert teljesen mást csináltak mint amit a választások előtt illetve az az előtti 8 évben hangoztattak.
  11. berlali 2012. január 31., kedd 09:41
    ezmiez --- én sok évet életm az USA-ban. Lipták Béla 100 magyar aláírással megtámogatva a H"ungarian Lobby (Magyar Érdekszövetség)" nevében (lásd a cikket fent) írt. Mi ezzel a baj? Amikor az MSZP az ország feléről beszél és közben százan sincsenek a Parlamentben akkor nem ugyanez az ábra??? Ismét a KETTŐS MÉRCE, uraim, mindig a kettős mérce. Unalmas és fárasztó ez már. Talán váltani kellene már a valóságra.
  12. berlali 2012. január 31., kedd 09:37
    tibor --- ezt nem kellett volna. Ennek a "levélnek" itt nincs semmi helye. Minden tiszteletem és elismerésem Lipták Béláé. Aki ilyen mérvű útálattal bír, és még van képe le is írni, az valóban nem közénk való. Maga írja ki magát a népből. Hála Istennek, én személy szerint ilyen zsidó emberrel még nem találkoztam; nem is sok lehet belőle Magyarországon. Az viszont baj, hogy az a kevés oly nagy médiavisszhangot kap. Nos ez itt a "csalás" és félrevezetés, a disznóság. És mivel itt nem a nagy számok törvényei látszanak érvényesülni, ezért nyilvánvaló az érdekeltség a dologban. Valakik nek hatalmas érdeke fűződik ahhoz, hogy állandóan életben legyen tartva egy "dolog", míg egy "másik dolog"-ról még szólani sem szabad. Ha Ön "ÚGY ÚTÁLJA A MAGYAR NÉPET..." , akkor legyen szabad nekem is ugyanúgy útálni az Önhöz hasonló keveseket.
  13. ezmiez 2012. január 31., kedd 09:34
    "A több mint egymilliós, politikailag függetlenül szavazó amerikai magyar közösség tagjaként petícióban fejezte ki aggodalmát Barack Obama elnöknek több mint száz amerikai magyar.."
    Aztamindenit! Egymillióból több mint százan egyetértenek Orbán politikájával. A többi vajon mit gondol?
  14. hajmasipeter 2012. január 31., kedd 09:19
    Tisztelt Tibor,
    Ön nem az, akinek írja magát. Ez a nyelvhelyességi hibákból egyértelműen kitűnik. Nem ismeri a történelmet sem. A zsidókat nem a magyarok üldözték el hazájukból, nézzen utána, ha akar. A holokauszt sem magyar találmány, akár a kommunizmus sem. Egyelőre (nem egyenlőre) ennyit. Ön egy ostoba ember.
  15. tibor 2012. január 31., kedd 08:59
    Regős Péter levele Lipták Bélához

    "Nézd Béla! A gyengémre tapintottál, s mivel a hangvétel baráti volt a részedről, hát én sem mehetek el amellett, hogy őszintén bevalljam (I have to plead guilty), hogy nekem eszembe sincs megbékélni azokkal, akik a népem (?) gyilkosai, mészárosai voltak. Ez nem egy pitiáner jogvita két pereskedő fél között néhány krajcárról, amin lehet vitatkozni, aztán később lehiggadva megegyezni peren kívül.
    Magyarországnak meg kellene újulnia erkölcsileg, szellemileg, kultúrájában, stb, de a magyar nép erre képtelen. Én tudom hogy miért, de kérlek ne kényszeríts arra, hogy ezt most megmagyarázzam. Csak nem azt várod el tőlünk zsidóktól, hogy egyik napról a másikra csak úgy felébredjünk, s megbocsássunk szeretteink elvesztéséért. Ez nem az az eset, amikor valaki véletlenül rálép a lábadra, és bocsánatot kér érte. Életet visszaadni sohasem lehet. Én például 1951-ben születtem, de a génjeimben hordozom a holokausztot.
    Te meg két félről beszélsz, akik nem akarnak megbékélni? Csak egy oldalon kérheted ezt számon, a gyilkos magyar nép oldalán. Véreim vére a kezeteken. Nekem ne próbáld eladni a nagy zsidó-mentő magyarok hosszú sorának hamis történetét, mert az nem hogy nem igaz, de még cinikus is 600 000 mártír teteme felett."
    "Az igazság az, hogy a gazság méreteihez képest alig voltak. Egy szégyen erre egyáltalán hivatkozni is. Én bátran kimondom - mert én nem egy lehorgasztott fejű, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban - hogy ÉN ÚGY UTÁLOM A MAGYAR NÉPET, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni. Aztán ezért csak nyugodtan húzzátok le rólam a vizes lepedőt. Nem érdekel.
    Tehát nem Magyarországot utálom, hiszen a fák, az erdők, a mezők, a virágok, a folyók, a hegyek, s a völgyek nekem cseppet sem ártottak. Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom. Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyűszű méretű ország még nagyítóval is, minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm. Ezért nagyon is büszke vagyok. Majd egyszer elmesélem személyesen, hogy miért is van közöm hozzá.
    Ezt az istenverte népet azonban nemcsak a holokauszt miatt utálom, hanem azért az erkölcsi fertőért is, ami ebben a kis szar országban uralkodik, mindegy hogy a komcsi vagy a náci oldalon vizsgálódunk. "Engem ez az ország már apámban meglopott" - írta a költő.
    Hát engem is. Egyenlőre ennyit erről.

    Tisztelettel, dr. Regös Péter

    a Magyar Zsidók Világszövetsége szóvivője
  16. hajmasipeter 2012. január 31., kedd 08:28
    Hillary asszony ezért bosszút áll. Aljas ember, alacsony műveltségű. Csak abban bízhatunk - szerintem - , hogy novembertől talán megszabadulunk tőlük. Eleni Tsakopoulos Kounalakis pedig szépen elhúz innen. Mi meg kimegyünk a reptérre megkösszönni neki a sok-sok aljas hazudozást. Kibírtuk a 8 év diktatúrát, akkor ezt is kibírjuk. Mi nem szeretjük őket. A keresztény ember senkit nem utál vagy gyűlöl, senkit nem írt ki (lásd arabok lemészárlása kőolajért), csupán csak nem szeret. Isten adja, hogy elköszönhessünk öntől, Eleni Tsakopoulos Kounalakis.
  17. sandiego 2012. január 31., kedd 05:48
    Tisztelt Martonyi János külügyminiszter úr! nosza rajta. Ébresztőt kell fújni a kormányban, mert nem tartom kielégítőnek Kovács Zoltán hangját.
  18. Kara_kán 2012. január 30., hétfő 23:15
    Az biztos, hogy Lipták úr kiváló angolsággal magyarázná el a külföldi államfőknek a magyar álláspontot.
  19. Kara_kán 2012. január 30., hétfő 23:14
    Lipták Béla professzor úrnak nagy köszönet ezért.
    Én szívesen látnám őt akár a következő köztársasági elnökként is.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló