Próbavonat érkezik Kínából

TT
Forrás: MTI
2012. június 11., hétfő 18:45
Hamarosan tehervonat köti majd össze Bécset és a kínai Urumcsit, az év végén induló első, próbajellegű szerelvény Magyarországon is áthalad – közölte a MÁV Zrt. hétfőn.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint erről döntöttek Bakuban június 5. és 8. között a Vasutak Együttműködési Szervezetének miniszteri értekezletén.

A kormányközi szervezet találkozóján a magyar delegációt Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vezette, részt vett a tanácskozáson Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László, a MÁV Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős általános vezérigazgató-helyettese is – közölte a MÁV Zrt.

A Vasutak Együttműködési Szervezetének (OSZZSD) legfontosabb célja az Európa és Ázsia közötti vasúti összeköttetések fejlesztése. A MÁV által javasolt Urumcsi–Záhony-korridor Záhonynál kapcsolódik az EU által kijelölt RFC6 Mediterrán Korridorhoz (Almeria–Barcelona–Marseilles–Torino–Milano–Ljubljana–Budapest–Záhony). A két korridor fejlesztésének összehangolt munkája eredményeképpen 2013–2014-től várhatóan jelentősen megnövekszik majd a Magyarország területén áthaladó áruforgalom mértéke – írta közleményében a vasúttársaság.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS