A pár a vád szerint hosszú évekig rabszolgaként tartotta, éheztette és súlyosan bántalmazta a lányt. Mint a tanúk elmondták, az is előfordult, hogy ló helyett befogták egy szekér elé, arra kényszerítve őt, hogy húzza a kocsit.

A most 19 éves lányt – aki 2005 óta sínylődött fogságban az északkelet-boszniai Kalesija városhoz közel eső, Karavlasi nevű faluban – május 17-én szabadították ki egy erdei rejtekhelyről, miután a falubeliek már nem nézhették tovább szenvedéseit. A 40 kilóra fogyott, fizikai bántalmazások nyomait viselő és teljesen összezavarodott tinédzsert biztonságba helyezték, fogva tartóit pedig letartóztatták – közölte vasárnap a térség ügyészsége.

Disznók között aludt

Damir Arnautovic, a tuzlai ügyészség egyik szóvivője elmondta, hogy a két gyanúsított, az 52 éves Milenko Marinkovic és 45 éves felesége, Slavojka a tanúvallomások szerint embertelenül bánt a lánnyal, vég nélkül dolgoztatták és bántalmazták őt, arra kényszerítették, hogy a disznók között aludjon, de „megtiltották neki, hogy bárkivel is szóba elegyedjen, és iskolába sem járhatott”.

Az „anyja” látta a borzalmakat

Az eset külön borzalma, hogy a fiatal nő német anyja, Christine Siegner, aki Marinkovic „második feleségeként” az elkövetőkkel egy házban élt, látta, mi történik a lányával. Szerepét az ügyben egyelőre vizsgálják.

A csak németül tudó lány azóta jobban van. A nevét már kiderítették, Bettina Siegnernek hívják, de hivatalos azonosításához, további hozzátartozóinak értesítéséhez semmilyen irat nem állt rendelkezésre, ezért a német hatóságokhoz és az Interpolhoz fordultak segítségért.

Roma közösség

Családja szerint Marinkovic a bosznai háború elől (1992–1995) Németországba menekült, ahol Christine Siegner szállásolta őt el „egy Berlin és Hannover között fekvő helységben”. Néhány évvel Marinkovic hazatérte után, 2005-ben Siegner asszony a korábbi házasságából született lányával, Bettinával együtt utánament Boszniába, ahol attól kezdve a férfi házában, annak „második feleségeként” élt, ami elfogadott volt ebben a boszniai cigány közösségben. „Mindez hazugság. Nagyon jól élünk itt. Mindez csak kitaláció" – nyilatkozott Christine Siegner Karavlasiban.

Befogta és ostorral verte

A szomszéd, aki végül bejelentést tett a rendőrségen, felidézte, hogy Markovic egy ízben felszerszámozta és befogta a lányt egy lovaskocsi elé, hogy húzza a kocsit, miközben ő a barátjával fenn ült a bakon és az ostorral verte a lányt. „Nem tudtam tovább nézni, ahogy verik és éheztetik őt” – vallotta.