Ponta szerdán folytatott tárgyalásokat a független törvényhozókat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) vezetőivel. Ebből az alkalomból a felek együttműködési megállapodást írtak alá, amely szerint az UNPR támogatja Ponta kormányát.

A miniszterelnök-jelölt a 17 tagú – nem magyar – nemzeti kisebbségek frakciójával is tárgyalt. A megbeszélés végén Ponta kijelentette, hogy végleges választ csak hétfőn kap tőlük, de elvben már megegyeztek, hogy a nemzeti kisebbségek is támogatják a kormányt.

Mint azt megírtuk, kedden közzétette minisztereinek névsorát Victor Ponta, a kormányalakítással megbízott román miniszterelnök-jelölt: a 21 tagú kabinetben a szociálliberális szövetség (USL) politikusai és szakértők – 17 tárcavezető és öt tárca nélküli miniszter – vállalnak posztot.