A Stern című hírmagazinban ismertetett reprezentatív felmérés szerint a 30 év alatti felnőttek 21 százalékának nincs információja arról, hogy mit jelöl az Auschwitz kifejezés. A 30 éven felülieknél ez az arány már csupán 5 százalék, a 82 milliós ország lakosságát együttvéve pedig 90 százalék tudja, hogy Auschwitz az auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő tábor elnevezése.

Ugyanakkor a német lakosság 31 százalékának nincs tudomása arról, hogy a tábor a mai Lengyelország területén működött, 43 százalék pedig még egyet sem keresett fel a náci népirtást bemutató – egykori táborok helyén kialakított – emlékhelyek közül – mutatta ki a Forsa közvélemény-kutató intézet.

A kutatást a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjára időzítve ismertette a Stern. Az emléknapot január 27-én, az auschwitz-birkenaui tábor 1945-ben történt felszabadításának évfordulóján tartják az ENSZ-közgyűlés egy 2005-ös döntése alapján. Az erről szóló, egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.