Sok az előítélet és a tévképzet hazánkkal szemben

Balog: pozitívan értékelik a romastratégiát
NT
Forrás: MTI,MNO
2012. április 28., szombat 17:45
Németországban igen pozitívan értékeli a romaintegrációval foglalkozó szakma a romák felzárkóztatását célzó magyar stratégiát – összegezte szombaton egy nürnbergi konferencián szerzett tapasztalatait Balog Zoltán, a Közigazgatási Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Az államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: fontos, hogy minél szélesebb körben, a politikán túl is megismerjék a magyarországi helyzetet és az annak kezelésére kidolgozott programokat, mert sok az előítélet és a tévképzet Magyarországgal szemben. Ezeket tájékoztatással, a magyar állapotok és a javításukat célzó programok bemutatásával lehet eloszlatni, ami Nürnbergben sikerült is – mondta. Balog Zoltán a Szintik és romák történelme és kultúrája Németországban és Európában című konferencián vett részt.

Nagy kockázat, kényes téma

Balog korábban azt mondta, az uniós romastratégia kidolgozásával nagy kockázatot vállalt a kormány, olyan témához nyúlt, amelyhez a többi 26 tagország nem mert, a felzárkóztatás programjával azonban nem lehetett tovább várni. Bővebben>>>

Az 1990-es fekete március után sokakat meghurcoltak, mert kiálltak a magyarok mellett. Ennek kapcsán április elején a Közigazgatási Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára családlátogatást tett a Marosvásárhellyel szomszédos Marosszentgyörgyön. Ott arról beszélt, a magyar EU-elnökség idején elfogadott romastratégia elérkezett abba a szakaszába, amikor gyakorlatba kell ültetni a tagállamok által megalkotott stratégiákat. „Kevés ügyben dicsérnek meg bennünket mostanában Brüsszelben, de ebben komoly elismerést kaptunk” – jelentette ki.

Hirdetés
Olvassák el az MNO Balog Zoltánnal készített interjúját, amelyben az államtitkár beszélt a közmunkáról, a kívülállás kultúrájáról, valamint a problémák politikai vetületéről is.



Hozzászólások

  1. Herwegh 2012. április 29., 09:59
    adambordája!
    Ha a német kancellár (nem kormányelnök!) a kormányát úgy nevezné, hogy "National Regierung" (mint írod), akkor az csupán azt jelentené, hogy nem tud németül! Te meg nem értesz a nyelvészethez és a helyes fordításhoz. Dedós színvonalad van. Ami nem lenne megemlítésre méltó, ha ez a színvonal nem lenne jellemző tömegekre, amit a propagandisták a magyarból való átfordításnál mocskos módon kihasználnak.
    Nincs szószerinti fordítás!!!!!
  2. Konzervativ 2012. április 29., 08:25
    Előitélet, tévképzet: A cigányok mintegy 600 éve élnek európában, magyarországon. A nomád népet a huszadik század kényszeriti bele kultúrája, ősfoglalkozásai elfelejtésébe, de nem kap helyette semmit. Csak a társadalom perifériáját. Szép törekvések vannak, de kell még néhány évtized a társadalmi beilleszkedéshez.
    Más: Tévképzet az, hogy Magyarországon demokrácia van. Kijelentés. A Benes dekrétumok ellen fellépünk, (látszólag?) de az 1947-9-től 2012. tartó magyar dekrétumokat a kitelepitést, a tulajdonok elkobzását és privatizálásnak nevezett orgazdaságba adását mikor kezdik megszüntetni, kártalanitani? Ma is kitelepitésben élek, ma is el van kobozva a vagyonom, örökségem. - Van útlevelem. Mehetek a ... ba?
  3. adambordaja 2012. április 29., 03:46
    Hogyan reagalna a vilag,ha a nemet kormanyelnok kormanyat igy nevezne:
    National Regierung ? Ahogy Orban Nemzeti kormanynak nevezi kormanyat...
    Orban minden fogalmazsaba a nacionalizmus elemei vannak 'beepitve".
  4. susanna 2012. április 28., szombat 22:55
    Akik kulföldön jarnak es ott elnek, megkell vedeniuk a kormanyt, a hazajukat a hazugsagoktol!
  5. ÁRPÁDHÁZI 2012. április 28., szombat 22:06
    "Sok az előítélet és a tévképzet hazánkkal szemben"


    Ez valóban tragikus az országra nézve....de....ha egyszer kifésülik a kócos hajat, szinte mindjárt másképpen néz ki az ország.....a Nemzetek családjában.....


    7.7.7

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS