Súlyos harcok Mariupolnál

MTI

2017. március 20., hétfő 18:35, frissítve: hétfő 18:36

Heves támadást indítottak hétfőn a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok Doneck megye déli részén, a stratégiai fontosságú Azovi-tenger parti kikötőváros, Mariupol térségében – közölték ukrán hírforrások.

A kijevi hadműveleti parancsnokság közlése alapján az előzetes adatok szerint egy katona vesztette életét, és nyolc sebesült meg a kikötőváros térségében lévő Vogyane falunál dúló harcokban. Később a parancsnokság pontosított: két katona esett el, és hét sebesült meg a támadások következtében. A közlemény szerint a szakadárok Grad rakéta-sorozatvetőkkel és 100 milliméteresnél nagyobb tüzérségi fegyverekkel nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira.

A térségben működő önkéntesek egyik központja arról számolt be, hogy a szakadár erők harckocsikat is bevetettek. Közben állításuk szerint az ukrán katonák előrenyomultak, és megsemmisítették a szakadárok egyik állását, az ott lévő fegyveresek közül többen életüket vesztették.

Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője hétfői, kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 2014 tavaszán Kelet-Ukrajnában indított terrorellenesnek nevezett művelet kezdete óta mostanáig 2629 katona esett el, és 9453 sebesült meg. A fegyveres konfliktusban összesen már több mint 9000-en vesztették életüket.

Vasárnap egy idős nő megsérült a Doneck melletti Avgyijivka településen, amikor a szakadárok egy lövedéke becsapódott egy házba, amelyben emiatt tűz ütött ki. A megye ukrán ellenőrzésű részének rendőrkapitánya, Vjacseszlav Abroszkin közölte, hogy több lakóházat is találat ért a településen. Egy 88 éves vak férfi a csodával határos módon sértetlenül úszta meg egy lövedék otthonába csapódását – írta Abroszkin Facebook-oldalán.