Szabadok az elrabolt segélymunkások

NT
Forrás: MTI
2012. július 02., hétfő 11:30
Szomáli kormánykatonák kiszabadítottak négy külföldi segélymunkást hétfőn, három nappal azután, hogy emberrablók a szomszédos Kenya keleti részén, a Dadaab menekülttáborban foglyul ejtették és Szomáliába hurcolták őket – közölte egy szomáli katonai parancsnok.

„Erőink éjszakai mentőakcióval kiszabadították a Kenyából elrabolt négy segélymunkást” – mondta Abdullahi Moalim ezredes a Reuters hírügynökségnek. „Egészségesek és sértetlenek” – tette hozzá.

Cyrus Oguna, a kenyai hadsereg szóvivője azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy közös kenyai–szomáli művelet eredménye a túszszabadítás.

A négy ember – egy kanadai férfi, egy pakisztáni–kanadai nő, egy norvég nő és egy Fülöp-szigeteki férfi – a Norvég Segélytanács (NRC) alkalmazottja. A tanács még nem fűzött megjegyzést a történtekhez, szóvivője csak annyit közölt, hogy „egy órán belül” sajtóértekezletet tart az ügyben.

Dadaab a világ legnagyobb menekülttábor-együttese, ahol csaknem félmillióan, többnyire a harcok, az erőszak és a krónikus szárazság miatti éhínség elől hazájukból elmenekült szomáliak laknak. Szomáliai iszlamisták, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal nemrég társult al-Shabaab fegyveresei tavaly számos támadást intéztek e táborok ellen.

Tavaly októberben elrabolták a Dadaab komplexumból és Szomáliába hurcolták az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet két spanyol munkatársát, ami beavatkozásra késztette a kenyai hadsereget Szomália déli részén. A két nő azóta sem nyerte vissza szabadságát.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS