Rasszistának és tapintatlannak minősítették palesztin részről Mitt Romney hétfőn Jeruzsálemben elhangzott fejtegetését, miszerint Izrael a kultúrájából adódóan sokkal nagyobb gazdasági erővel rendelkezik, mint a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területek.

Fauzi Barhúm, az iszlamista szervezet szóvivője – aki korábban a holokausztot egyszerűen csak „gyártási folyamatként” emlegette – indokolatlannak nevezte a palesztin politikus lengyelországi látogatását. A szóvivő mellett a Hamász hivatalos lapja, a Filasztin is kritizálta Bandak látogatását. „Miért jó az nekünk ha ilyen egyszerű módon támogatjuk a zsidókat és az ő bűneiket?” – veti fel a lap, amivel erősen kétségbe vonja az egymillió halálos áldozatot követelő tragédia megtörténtét, értesült a BBC hírportálja.

Ziad al-Bandak július végén látogatta meg az egykori haláltábort, ahol virágot helyezett el és megemlékezett a második világháborúban elesettekről és az Auschwitz-Birkenauban meggyilkolt egymillió áldozatról. „A Holokauszt igazi palesztin tragédia” – idézik a palesztin tisztviselőt, aki jelenleg tanácsadóként dolgozik az elnök, Mahmúd Abbász oldalán.

Mint arról június végén beszámoltunk, határozatlan időre elhalasztották Mahmúd Abbász palesztin elnök és Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes tervezett találkozóját. A halasztás oka nem ismert, de annyit lehet tudni: több palesztin tisztségviselő nem akarta, hogy az elnök a napokban találkozzon Mofazzal. Saul Mofaz, a centrista Kadima Párt vezetőjeként arra próbálja rávenni Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy tegyen további erőfeszítéseket a palesztinokkal való békekötés érdekében.