A vagyon elleni bűncselekmények az utóbbi időben számos bácskai településen elszaporodtak. Kedden például az óbecsei küldött-testület tűzte napirendre a közbiztonsági helyzet megvitatását.

Plakátok

Néhány bácskai településen az utóbbi időben feltűntek az MRM plakátjai, amelyeken önkénteseket toboroznak a helyi megfigyelői szolgálatba azzal a céllal, hogy elejét vegyék a rablásoknak, fosztogatásoknak.

László Bálint, az MRM elnöke az MTI belgrádi tudósítójának elmondta, hogy a települések „megfigyelői szolgálatának létrehozására irányuló korábbi kezdeményezésük az utóbbi időben vált ismét aktuálissá, mert Horgoson, Bácskossuthfalván, Csantavéren, Péterrévén, Bácsföldváron, Oromhegyesen, Martonoson is egyre-másra elszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények”.

Megelégelték

„A polgárok megelégelték a helyzetet, és Csantavérről, Bácsföldvárról és Péterrévéről azzal a kéréssel fordultak hozzánk, hogy szervezzük meg a megfigyelői szolgálatot. Felhívást tettünk közzé, hogy várjuk az önkéntes jelentkezőket erre a főleg éjszakai szolgálatra” – mondta László Bálint. Kiemelte, hogy az MRM lényegében a szolgálat megszervezésének koordinálását vállalta fel, jelezték a rendőrségnek is a kezdeményezést, és a rendőrség – mint László Bálint kifejtette – helyesléssel fogadta a lépést, arra kérve a szolgálatban részt vevő polgárokat, hogy ha bűncselekményt észlelnek, akkor azonnal tájékoztassák őket, mert az ő feladatuk, hogy intézkedjenek a tettesekkel szemben.

László Bálint elmondta, hogy „először Péterrévén, majd Csantavéren alakult meg a megfigyelői szolgálat, a közeljövőben pedig Bácsföldváron kerül erre sor”.

Multietnikai alap

A kerékpárosokhoz hasonlóan megkülönböztető mellényt viselő megfigyelők „a jelenlétükkel és a közbelépésükkel több bűncselekményt megakadályoztak, tolvajokat is sikerült már elkapniuk, az egyik ilyen eset éppen hétfőn este történt – hangsúlyozta László Bálint. – Fontosnak tartom megjegyezni, hogy multietnikai alapon szerveződő szolgálatról van szó, Bácsföldváron például a jelentkezők többsége szerb nemzetiségű, Csantavéren viszont többségében magyarok vesznek részt benne. Az emberek önkéntesen, szabad idejüket feláldozva vállalnak feladatot a szolgálatban” – jelentette ki az MRM elnöke.