Tíz nap alatt ezer embert öltek meg?

BL
Forrás: MTI
2011. december 13., kedd 07:04
Valószínűleg már több mint ötezer a szíriai erőszakcselekmények halálos áldozatainak száma – közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa a Biztonsági Tanácsban (BT).

Ez a szám ezerrel több, mint ahány áldozatról a főbiztos, Navi Pillay alig tíz nappal korábban beszámolt. Ezek között az áldozatok között civilek, katonaszökevények és olyan katonák vannak, akiket kivégeztek, mert nem voltak hajlandók civilekre lőni. Nincsenek köztük az ellenzékiek által lelőtt katonák és rendőrök – tette hozzá Pillay.

A szíriai kormány szerint a hadsereg, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok több mint 1100 tagját ölték meg a kilenc hónapja tartó erőszakhullámban. Ezenkívül a szíriai hatóságok több mint 14 ezer embert vettek őrizetbe, és 12 400 ember szökött külföldre az országból március óta – mondta a főbiztos.

Hirdetés

A BT-ben Pillay után Gérard Araud, Franciaország ENSZ-nagykövete szólalt fel. Kijelentette: a Biztonsági Tanács erkölcsileg felelős azért, ami most az arab országban történik. „Franciaország és más BT-tagok is úgy látják: botrányos, hogy a testület bizonyos tagországok ellenkezése, mások közömbössége miatt hallgat, és nem képes nyomást gyakorolni a szíriai hatóságokra” – mondta Araud arra utalva, hogy a BT mindeddig nem tudott elfogadni egy Damaszkuszt elítélő határozatot. A nagykövet szerint a szíriai helyzet rettenetes.

Mark Lyall Grant brit és Peter Wittig német nagykövet is kijelentette, hogy a BT most már nem hallgathat tovább, cselekednie kell. Rosemary DiCarlo, az Egyesült Államok nagykövethelyettese „nagyon megrázónak” nevezte Pillay beszámolóját. „Hihetetlen, hogy a BT nem szólalt meg az utóbbi hónapokban” – mondta.

A BT-ülés előtt Pillay az ENSZ székhelyén találkozott Guido Westerwelle német külügyminiszterrel. Westerwelle a találkozó után az AFP szerint azt mondta: ideje, hogy az ENSZ végre elítélje a szíriai tüntetések vérbe fojtását, és hogy a nemzetközi közösség megtalálja a közös nyelvet Szíria ügyében.

Hozzászólások

  1. berlali 2011. december 13., kedd 10:47
    Hát igen, az ENSZ és annak számos gazdasági és politikai szervezete gyakorlatilag semmire sem jó a "szájtépésen" kívül. Az ENSZ számos szervezete "politikai élősködők" gyülekezete lett. Az eredeti célok már nagyon régóta háttérbe szorultak. Ez nagyon jól látható a "hat napos háború" óta. Mint mindenhol, itt is a "pénzvilág hatalma alá" került minden. A széles tömegek érdekeit az ENSZ ugyanúgy nem képviseli, mint bármilyen más nemzetközi szervezet. Az élővilágban --- így az emberiség történetében is --- nem evolúció van, hanem degradáció.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS