Bevándorlás

Többezer migránst toloncolna vissza Norvégia

MTI, 2016. január 4., hétfő 22:05
Norvégia 4-5 ezer migráns visszaküldését tervezi az Európai Unióba, köztük mintegy 860-at Magyarországra fordítana vissza – közölte hétfőn az Aftenposten című norvég napilapra hivatkozva a nyolc európai országban szerkesztett, The Local című hírportál.

„Fenn kell tartanunk a meglévő struktúráinkat. Az nem úgy van, hogy egy menedékkérő megválaszthatja, hogy mely országban kezeljék az ügyét. Annak az országnak kell kezelnie az ügyüket, amelyikben elsőként regisztrálták őket” – jelentette ki Erna Solberg norvég miniszterelnök az Aftenposten szerint. A Norvég Bevándorlási Igazgatóság (UDI) vezetőjének becslése szerint a Norvégiába 2015-ben érkezett 33 ezer menedékkérő közül 4-5 ezret fognak visszatéríteni azokba az EU-országokba, ahová elsőként megérkeztek, és amelyekben a dublini szabályozás értelmében az ügyüket el kellett volna bírálni.

Noha Norvégia nem tagja az EU-nak, külön szerződést kötött az unióval a szabályozás alkalmazásáról. A The Local értesülése szerint a skandináv ország arra készül, hogy 860 menedékkérőt, köztük 50 szíriait Magyarországra küldjön vissza. Oslo november végén fordult hivatalos kéréssel Budapesthez, a válasz január végére várható – írták. A hírportál kitért arra, hogy a Norvég Menedékszervezet (NOAS) egy osztrák jelentésre hivatkozva aggályait fejezte ki a Magyarországra visszaküldendő menedékkérők biztonságával kapcsolatban. Magyarország álláspontja szerint ugyanakkor a menedékkérőket nem rajta keresztül kell visszaküldeni.

„Mindenki abban az országban köteles menedéket kérni, amelyikbe elsőként érkezett, de csak rá kell tekinteni a határainkra – Magyarország nem lehet az első menedékország. A menekültek átlépték más országok határait, mielőtt Magyarországra érkeztek” – mondta az Aftenpostennek Sikó Anna Mária oslói magyar nagykövetet. A lap szerint Oslóban már mintegy 400 szíriai menedékkérőnek – köztük 88 gyereknek – az EU-ba való visszafordításáról döntöttek.

Skandináv virtus
A svéd hatóságok hétfőtől ellenőrizni fogják a Dániából az Öresund tengerszoroson keresztül vonattal, busszal és kompokon az országba érkezők útlevelét a migránsáradat feltartóztatása érdekében. Nem sokkal később a dánok is bejelentették: hétfőn visszaállították a határellenőrzést a dán–német határon.
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása