Napirend

Trump kitiltásáról tárgyal a brit parlament

MTI, 2016. január 6., szerda 14:36
Felvette tárgyalási napirendjére a brit parlament azt a petíciót, amelynek aláírói Donald Trump kitiltását követelik Nagy-Britanniából.

Az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsának kitiltásáért indított felhívást szerdáig 568 ezren írták alá. A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír. A kezdeményezésről január 18-án tartanak vitát a képviselők.

„Ostoba kijelentés”

A mostani petíció Trumpnak a muszlimokkal kapcsolatos közelmúltbeli megnyilvánulásai után indult. Nagy-Britanniában mindenekelőtt az a kijelentése keltett hangos felháborodást, hogy London egyes városnegyedeibe a rendőrök sem mernek bemenni, mert félnek a helyi radikális muszlim közösségektől. A felháborodás mértékét jelezte, hogy az ügyben a kormányzó brit Konzervatív Párt vezető politikusai is megszólaltak, jóllehet a brit politika hagyományosan nem kommentálja az amerikai elnökválasztási kampányok fejleményeit.

David Cameron miniszterelnök az alsóházban felszólalva december közepén megosztónak és ostobának nevezte Trump e kijelentését, hozzátéve, hogy amit az amerikai milliárdos mondott, az „nem is igaz”.

Boris Johnson, London polgármestere – aki New Yorkban született, és brit-amerikai állampolgár – kijelentette: ő csak azért nem megy be New York egyes városnegyedeibe, mert valós a kockázata annak, hogy ott összefut Donald Trumppal. Johnsont a brit sajtó egyöntetűen a következő parlamenti választás után leköszönő Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltjének tartja a Konzervatív Párt élén.

Elvi jelentőség

A Scotland Yard külön nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, hogy amit Trump mondott a londoni rendőrség és a muszlim közösség viszonyáról, „az nem is állhatna távolabb a valóságtól”.

A petíció napirendre vétele mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a brit parlament kötelező erejű döntést hozna Donald Trump kitiltásáról. A vita elvi jelentőségű, és a képviselői nézetek kifejtését szolgálja, szavazás nem lesz.

A brit törvények alapján Theresa May belügyminiszter személyes döntési jogkörébe tartozik az olyan személyek kitiltása Nagy-Britanniából, akiknek beutazása a kormány megítélése szerint nem szolgálja a közjó érdekét.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása