Brexit

Tusk új javaslattal akadályozná meg a brit kilépést

MTI, 2016. február 1., hétfő 23:40
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden új javaslatot készül előterjeszteni Nagy-Britannia uniós reformigényeivel kapcsolatban.

David Cameron brit kormányfő vasárnap Londonban munkavacsorán fogadta Donald Tuskot. A megbeszélés középpontjában a londoni kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformok álltak. A felek nem jutottak egyezségre, Cameron azonban később azt írta a Twitteren, hogy „jó találkozót” tartott Tuskkal, aki további huszonnégy órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodástervezet közzététele előtt.

Donald Tusk új tervezetét elküldik mind a huszonnyolc uniós tagállamnak, amelyek vezetői az Európai Tanács február 18–19-ei csúcstalálkozóján fogják megvitatni a kérdést. A londoni kormány egyelőre nem reagált a bejelentésre.

Több ponton is változtatnának

A brit reformigényekről szóló tárgyalási folyamat hivatalosan novemberben kezdődött, miután Cameron elküldte pontokba szedett reformköveteléseit Brüsszelnek és az EU-társállamok fővárosainak. A fő brit követelések között szerepel annak rögzítése, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára, Nagy-Britanniára ne vonatkozzon az uniós integráció szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége, valamint az, hogy ne lehessen visszaélni az EU-n belüli szabad mozgás szabályaival.

Ez utóbbi brit igény a legtöbb vita forrása, ugyanis London ebbe beleérti az EU-társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátására vonatkozó szabályok jelentős szigorítását is, ezt azonban több más tagállam diszkriminációnak tartja és elutasítja.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország tagságáról, a kormány a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül vagy kívül akarják tudni hazájukat.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása