A BBC brit médiakonszern figyelőszolgálata a török hírügynökségre hivatkozva péntek délután azt jelentette, hogy Damaszkusz bocsánatot kért a török harci repülőgép lelövéséért. Az Anatolia török hírügynökség pedig arról számolt be: Recep Tayyip Erdogan kormányfő szerint Szíria elismerte a török repülőgép lelövését a Földközi-tenger fölött, és bocsánatot kért. Damaszkusz szomorúságát fejezte ki és arra hivatkozott, hogy tévedés történt. Az állami televízió szerint a mentőegységek a két pilóta nyomára bukkantak, de még nem találták meg őket.

A megbeszélésen Recep Tayyip Erdogan kormányfő, Necdet Özel vezérkari főnök, Idris Naim Sahin belügyminiszter, Ahmet Davutoglu külügyminiszter, Ismet Yilmaz védelmi miniszter és Hakan Fidan, a titkosszolgálatok főnöke vesz részt. Másodkézből kapott információk szerint a külföldön járó miniszterelnök egy újságírónak azt mondta, hogy Szíria beismerte a gép lelövését és „tévedést emlegetett”. Maga Erdogan Brazíliából hazaérkezve Isztambulban sajtótájékoztatót tartott, és ennél sokkal óvatosabban fogalmazott.

„Nem tudom azt mondani, hogy a gépet lelőtték” – jelentette ki. Nem erősítette meg azt sem, hogy Damaszkusz bocsánatot kért, amint azt egyes források korábban rá hivatkozva jelentették. Közölte, hogy a részletekről az után ad tájékoztatást, miután lezajlik a válságtanácskozás.

Az F-4 típusú vadászgép két pilótával a fedélzetén helyi idő szerint délelőtt szállt fel a kelet-törökországi Malataya tartomány Erhac nevű repülőteréről, és délben vesztették el vele a rádió- és radarkapcsolatokat. Ekkor a déli, Szíriával határos Hatay tartomány térségében járt.

A jelentések többsége azt állítja, hogy a gép szíriai légtérben haladt, bár a szárazföldi határt nem sértette meg, amikor a tengerbe zuhant. Ankara engedélyt kért Damaszkusztól, hogy a pilóták felkutatását a területéhez tartozó vizeken folytathassa. Az állami televízió szerint három szíriai hajó is bekapcsolódott a mentésbe, amely során egy ejtőernyőt és egy pilótaszéket megtaláltak. Erdogan tudomása szerint a pilóták élnek, de olyan hírt nem kapott, hogy szíriai fogságba kerültek volna.

Megfigyelők szerint Törökország és Szíria eddig is feszült viszonya tovább romolhat, ha a gépet tényleg lelőtték. „Nem tudni, mi volt a pilóták feladata, de Törökországot már megvádolták azzal, hogy légi felderítéssel segíti a szíriai felkelőket. Mindkét oldalon pattanásig feszültek az idegek” – mondta Atilla Yesilada politikai elemző Isztambulban.