Észak-Korea hetek óta a nemzetközi figyelem középpontjában van, az április 13–án kudarcba fulladt rakétakísérletet követően elindult a diplomáciai adok-kapok a kommunista ország, valamint az ENSZ, Dél-Korea és az Egyesült Államok között. Phenjan az ország elleni szankciók ellenére sem enged, folytatja nukleáris kísérleteit. Sőt, a héten már arról szóltak a hírek: Észak-Korea nagy teljesítményű mobil fegyverekkel képes lenne csapást mérni az Egyesült Államokra.

Még az űrből készült műholdas felvételeken is látszott az a tömeges koreográfia, amelyet a kommunista ország alapítójának 100. születésnapja alkalmából mutattak be.

Az atomkérdés mellett az elmúlt időszakban arról is lehetett olvasni, hogy politikai foglyok százezrei sínylődnek titkos munkatáborokban Észak-Koreában, miközben az ország parádés ünnepen emlékezett meg Kim Ir Szen, a „Nagy Vezér” születésnapjáról április 15-én, ahol unokája, a frissen hatalomba került Kim Dzsong Un beszédet mondott, amely bár unalmas és monoton volt, hadserege lelkesen tapsolta az új diktátort. A Kim Ir Szen által felépített, majd Kim Dzsong Il által továbbvitt diktatórikus rendszer tehát továbbra is él. Ugyanakkor napjainkra egyre többen menekülnek el az üldözés elől abból az országból, ahol egyébként a politikai fogoly kifejezés ismeretlen a szókészletben.

Tízezrek menekültek át

Az észak-koreaiak emberi jogaival foglalkozó, amerikai székhelyű bizottság, a Committee for Human Rights in North-Korea 60 egykori fogoly és börtönőr beszámolóira alapozva készítette el jelentését április elejére, és műholdas felvételeket is közzétett a munkatáborokról és fegyházakról. A bizottság egyik tagja, David Hawk szerint Dél-Koreába mintegy 23 ezer észak-koreai menekült át az elmúlt időszakban. Közöttük több száz politikai fogoly és más rab van, akik szívszaggató történeteket ismernek a brutalitásról. Ezekből a történetekből született a Rejtett Gulag, amely először 2003-ban hívta fel a figyelmet az észak-koreai rabszolgamunka körülményeire. Az új jelentés pedig 1970-től kezdődően mutatja be a különböző típusú kényszermunkatáborokat: a politikai foglyok börtöneit, ahonnan általában nincs szabadulás, a közösség ellen vétők fogolytáborait, illetve olyan büntetés-végrehajtási intézeteket, ahol a Kínából erőszakkal hazatelepítettek vannak.

A rossz bánásmód miatt a raboskodás gyakran halállal végződik ezeken a helyeken. A Kínához közeli fogolytáborokban olyan nők is raboskodnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kínaitól estek teherbe, és abortuszra kényszerítik őket, mivel az állam a faji tisztaságot követeli meg. Innen még a börtönőrök is megpróbálnak elmenekülni. A menekültek beszámolói alapján Hawk úgy becsüli, hogy mintegy 150-200 ezer politikai fogoly van, akiket táborok sorába helyeztek el. Sok ember korcs és torz lett a megerőltető munkától, 12 órát kellett dolgozniuk egy nap, hét napot egy héten, és nagyon kevés ételt kaptak. Patkányokat és kígyókat ettek, tehénürülékben turkáltak pár szem kukoricáért. A börtönökben egész családokat tartanak fogva. Egy 1972-es Kim Ir Szen által hozott rendelet értelmében akár három generációra visszamenőleg meg kell büntetni a rendszer ellenségeit. Az észak-koreai kényszermunkatáborokban az emberek nem kommunikálhatnak, és az embertelenség nagyobb, mint a Szovjetunióban a Gulag volt. Egy nő arról számolt be, hogy azért került börtönbe, mert egy dél-koreai dalt énekelt, míg mások azért, mert Dél-Koreában rokonaik élnek, vagy japán kapcsolataik vannak.

Barátja testén átmászva szökött meg

Shin Dong-hyuk nemrégiben menekült meg a táborból. Ő a táborban született, mert szülei – egy ritka engedélynek köszönhetően – vállalhattak ott gyereket. Először 2005-ben látta a táboron kívüli világot, amikor megmenekült, ekkor volt 22 éves. Élete krónikája könyvben is megjelent. Hatéves volt, amikor végignézte, hogy egy börtöntanár halálra ver egy lányt, aki néhány szem kukoricával a zsebében bujkált. Megtörve az állandó embertelenségtől, elárulta egy őrnek, hogy az anyja és a testvére szökésre készülnek. Ezután több hétig kínozták őt is, majd végignézették vele és apjával az anyja és a testvére kivégzését. Évekkel később úgy szökött meg, hogy egy barátja testén átmászott, aki a börtön kerítésdrótján halt meg, mert abba áramot vezettek.

Shin apja 1965-ben került börtönbe, és egyesek úgy vélik, megölték, miután a fia elszökött. Április 3-án az ENSZ munkacsoportja sürgős kiadását kérte, de úgy tűnik, hogy a kérés hiábavaló volt. A fiatal Shin – aki egyébként megvetette az apját, amiért a táborban kellett megszületnie és élnie – azóta közzétett egy videót az apja iránti tiszteletből, mely így végződik: „Szeretnék letérdelni, és bocsánatot kérni azért, hogy hideg és durva voltam. Remélem, hogy életben vagy. Nagyra értékelem, hogy életet adtál nekem.” A történetek szívszaggatóak, de azok, akik a rezsimmel foglalkoznak valamilyen formában, ritkán emlegetik őket. Néhányan azt mondják, ez azért van, mert az észak-koreaiakkal nem lehet tárgyalni, ha ezt a témát felhozzák.

Csoma Mózes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének helyettes vezetője korábban azt mondta, Észak-Korea azt akarja bebizonyítani, hogy a gazdasági és ellátási nehézségek ellenére is nagy fejlődést ért el, hiszen műhold felbocsátására is képes. Mint mondta, „a hasonló provokatív észak-koreai lépéseket” már korábban is a nemzetközi közösség retorziója, szankciók követték. Ezeknek „a hatékonysága azonban megkérdőjelezhető”, hiszen Észak-Korea politikai és gazdasági szempontból elszigetelt ország, a büntető intézkedések főleg a lakosságot sújtják. Roberta Cohen, az észak-koreai emberi jogi bizottság elnöke úgy látja a helyzetet: az országban nem pusztán az atomkísérletek miatt kell aggódni, hanem az egész politikai rendszert fel kellene számolni.