Belföld

A magyarság megmaradása függ ettől

WL
Forrás: MTI
2012. március 08., csütörtök 08:56
A miniszterelnök-helyettes szerint kulcsfontosságú, hogy a hétvégi szlovákiai választásokon az etnikai alapú magyar párt meghatározó szerephez jusson, és jelen tudjon lenni a pozsonyi politikában. Semjén Zsolt az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel kiemelte: a választások után meg fogják találni a hangot az új szlovák kormánnyal.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese alapvető fontosságúnak nevezte azt is, hogy a többi szomszédos államban hogyan alakulnak majd a voksolások. Mint mondta, a magyarság megmaradása függ attól, „milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”.

Semjén Zsolt szerint Erdély tekintetében a legfontosabb az összefogás, Délvidéken pedig kulcsfontosságú, hogy a Pásztor István vezette magyar erő meghatározó legyen. „Úgy gondolom, nélküle nem lehet kormányt alakítani Szerbiában” – fogalmazott.

Hirdetés

A miniszterelnök-helyettes szerint erkölcsi értelemben kötelességük, hogy a határon túli magyar pártokat és szervezeteket támogassák. „Ez következik a józan észből és a természet rendjéből” – jelentette ki.

Hozzátette: azt is fontos látni, hogy ilyen erős nemzeti érdekérvényesítés még nem nagyon volt, mint amit most megvalósít a magyar kormány, és ezzel együtt soha ilyen jó nem volt a körülöttünk lévő országokkal való kapcsolat, mint most. Most nagyságrenddel jobb a magyar–szlovák kapcsolat is, mint volt a két szocialista kormány, Gyurcsányé és Ficóé alatt – jegyezte meg Semjén Zsolt. Szerinte problémák nem azóta léteznek, amióta Orbán-kormány van, hanem ezek a két szocialista kormány idején keletkeztek.

Semjén Zsolt az esetleges kormányátalakításra vonatkozó felvetésre úgy válaszolt: ez a miniszterelnök kompetenciája, de ő maximálisan elégedett a kereszténydemokrata államtitkárok munkájával, a KDNP a legfontosabb értékeit érvényesíteni tudta akár az alkotmányban, akár a kormányzásban.

Az oktatás területén zajló heves és indulatos vitákról azt mondta: bizonyos fiatalok és családok nem elégedettek, bizonyos családok és fiatalok pedig elégedettek. Az oktatási államtitkár hatalmas feladatot vállalt, amikor a köz- és felsőoktatás átalakításának levezénylésére vállalkozott, és hihetetlen össztűz zúdult Hoffmann Rózsára minden irányból – mondta.

Hangsúlyozta: a konstrukció áll, most már a beüzemelése a feladat, és biztos benne, hogy amikor elkezd működni az új rendszer, és bejáratódik, azok is belátják, hogy működőképes és jó, akik most kritikusan állnak hozzá. Ugyanakkor a kritikus hangokat is meg kell hallgatni, és ami használható elem, azt be kell építeni a rendszerbe – jelezte Semjén Zsolt.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Az országon pénteken végigsöprő zivatarral összefüggésben mintegy száz esethez riasztották a tűzoltókat. Tovább

1

Betiltották az angol zászló köztéri felvonását egy angol kisvárosban. A példátlan döntést a helyi képviselő-testület azzal indokolta, hogy a szimbólum sérti a muszlimokat. Tovább

4

Varga Mihály szerint ha az EU a szokásos gyakorlat szerint dönt a túlzottdeficit-eljárások jövőjéről, akkor hazánknak le kell kerülnie a szégyenpadról. Tovább

A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerülne a Margitsziget Navracsics Tibor javaslata szerint. Tovább