A Hír TV belföldi hírei

A nyugdíjkorhatár emelésében látják az egyetlen megoldást

LM
Forrás: HírTV
2011. december 01., csütörtök 15:12
Szófiában húszezren tüntettek a megszorítások és a nyugdíjkorhatár emelése ellen. A résztvevők a pénzügyminiszter távozása mellett azt követelték, hogy a jobbközép kormány vonja vissza tervezett intézkedéseit.

Az egyik dolgozó munkaeszközével, egy láncfűrésszel együtt vett részt a legnagyobb bolgár szakszervezet tüntetésén. A húszezer fős tömeg a szófiai parlament előtt tiltakozott a kormányzati megszorítások ellen. A jobbközép kabinet a többi között a közszféra és az időskori járandóságok befagyasztásával akarja másfél százalék alá csökkenteni az államháztartás hiányát, amely idén a várakozások szerint a GDP két százaléka lesz. Az államadósság mértékével egyébként nem áll rosszul Európai Unió legszegényebb országa. A 7 milliós Bulgáriában ez a GDP-nek mindössze 18 százaléka.

A kormány a megszorítások részeként jövőre a férfiaknál 63-ről 65 évre, nőknél pedig 60-ról 63 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. A kabinet hajthatatlan, szerinte az egészségügyi és a nyugdíjkassza hosszú távú fenntarthatósága érdekében van szükség a változtatásokra. A parlament jóváhagyására váró javaslat 18 ezer embert érint.

A balkáni országban az átlagnyugdíj havonta 30 ezer forintnak megfelelő leva. Ebből a többség alig tud megélni.

Hirdetés

Bulgáriában egyébként a vasutasok is napok óta sztrájkolnak, az állami társaság átalakítása miatt kétezer fős elbocsátás várható.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Összeomlott egy autópálya részét alkotó híd az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtök este Washington államban, Mount Vernon közelében. Tovább

Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Tovább

Végső búcsút vettek Rácz Sándortól, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökétől, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnökétől csütörtökön a fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Tovább

2

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a ZF Lenksysteme Hungária Kft. Tovább