Külföld Archív

Bangkok szívesen működne együtt Budapesttel

TK
Forrás: MTI
2012. április 30., hétfő 12:05
A magyar–thai gazdasági együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről tárgyalt Kittiratt Na-Ranong thai miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel Martonyi János magyar külügyminiszter délkelet-ázsiai körútjának utolsó állomásán, hétfőn – közölte Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.

Mint mondta, több mint tíz éve nem járt magyar külügyminiszter Thaiföldön, legutóbb, 1999-ben ugyancsak Martonyi János látogatott el ide. A tárcavezető eredetileg tavaly ősszel akart az országba utazni, de a Thaiföldet sújtó árvíz miatt el kellett halasztani az utat – emlékeztetett. Hozzátette: a látogatással „magas szinten” is felvették a kapcsolatot a tavaly demokratikusan megválasztott thai kormánnyal.

Kaleta Gábor kiemelte: Martonyi János tárgyalt Kittiratt Na-Ranong pénzügyminiszterrel és Surapong Towijakchaikul külügyminiszterrel. A tanácskozásokon beszéltek arról, hogy az árvíz miatt tavaly Thaiföldön nem volt jelentős gazdasági növekedés, ezért nagy hangsúlyt helyeznek a gazdaság fejlesztésére, amiben Bangkok szívesen működne együtt Budapesttel – fogalmazott. Megjegyezte: Magyarország elsősorban a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a biotechnológia és az információs technológiák területén lát jó lehetőségeket az együttműködésre a délkelet-ázsiai országgal.

Mint kifejtette, a két ország közötti kapcsolatok dinamikusan nőnek, a Thaiföldre irányuló magyar export az elmúlt évben közel 60 százalékkal növekedett. Martonyi János szorgalmazta, hogy Bangkok mielőbb kössön szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val, ami jó hatással lehet a kereskedelmi kapcsolatok további fejlődésére – tette hozzá.

Emellett nagy hangsúlyt kaptak a tanácskozásokon a vízgazdálkodás, az árvízvédelem területén szerzett magyar tapasztalatok, és a tárcavezetőt útjára elkísérték magyar vízipari vállalatok képviselői is – mondta. Hozzáfűzte: a felek ugyancsak tárgyaltak az úgynevezett Duna–Mekong kezdeményezésről, amelynek célja a Duna és a Mekong-stratégia összekapcsolása, együttműködés kialakítása a két régió között.

Kaleta Gábor kitért arra is, hogy a külügyminiszter útjának részeként üzleti fórumot rendeznek, majd annak emlékére, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 100 éve nyitotta meg bangkoki képviseletét, emléktáblát avatnak. A tárcavezető végül kedden Yingluck Shinawatra thai kormányfővel találkozik, majd előadást tart egy helyi egyetemen.

Martonyi János múlt hétfőn kezdte meg délkelet-ázsiai körútját, először Indonéziába látogatott el, majd Bruneiben részt vett az EU és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) külügyminisztereinek értekezletén, megbeszéléseket folytatott Fülöp-szigeteki, malajziai és brunei partnerével, végül pedig Thaiföldre utazott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

A Moore-ra lecsapott tornádó valószínűleg nagyobb károkat okozott, mint a két évvel ezelőtti joplini forgószél. Tovább

A tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették a Várbazár területén talált bombából kiszerelt gyújtószerkezetet, a lakók visszatérhettek otthonaikba. Tovább

Folytatódnak a támadások hazánkkal szemben, úgy tűnik, Németországban kampányeszközzé vált a magyar téma, de vannak védelmező hangok is. Ilyen hangulatban várhatjuk az uniós csúcsot. Tovább

Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik ma rászorulnak a segítő szeretetre - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Tovább