Szymborskát 1996-ban tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal, a rangos elismerés indoklása szerint „költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet pillanataiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket”. Az ember egzisztenciális helyzetét, illetve az egyén és a történelem kapcsolatát megközelítő, személyes hangvételű, gondolati lírája a díjnak köszönhetően nemzetközileg is ismertté vált, munkáit több tucat nyelvre is lefordították. Tavaly megkapta a legmagasabb lengyel kitüntetést, a Fehér Sas-rendet a köztársasági elnöktől, Bronislaw Komorowskitól.



A lengyel tévé és rádió szerda esti és csütörtöki adásaiban művészbarátai, ismerősei elsősorban szerény és tartózkodó, őszinte, természetes, spontán és rendkívül vidám személyére emlékeztek. Szerintük Szymborska nem a mai világ embere, hanem a 19. századba illő, diszkrét, elegáns és nyugodt személy volt. „Mintha más anyagból lenne, mintha az űrből származna. Nincs még egy ilyen ember a világon. Sokkal fiatalabbnak tűnik... Mintha Szymborska a koron, az időn kívül létezne” – idézte Michal Rusinek, a költőnő titkárának szavait a lengyel rádió portálja. 

 

Szelíd ragyogás vette körül

A poznani Adam Mickiewicz Egyetem épületének nagy színes üvegablakain lengyel Nobel-díjasok portréi mellett haladnak el nap mint nap a diákok. Sienkiewicz, Reymont, Milos és mellettük egy törékeny női alak. A tisztelet parancsoló, komoly férfiak között a költőnő. Az életben is szelíd ragyogás vette körül, és talán az utolsó olyan szereplője volt a rendkívül sokrétű lengyel kultúrának, akit szinte feltétlen tisztelet, de ami még többet jelent, széleskörű szeretet övezett. Ahogy egyszer az irodalomár Dariusz Nowacki fogalmazott egy magyarországi előadásában: ha Szymborskának új kötete jelent meg hazájában, olyankor a társadalom egy pillanatra megtért, és újra értékelte a költészetet – egy ideig. Magam is többször rácsodálkozhattam, milyen sokakhoz eljutott Szymborska finomra hangolt, ugyanakkor felkavaró erejű, egyszerre hétköznapi és metafizikai tágasságú lírája. Büszkén emlegette őt a családi rokon, a nyolcvanadik életévét betöltött Tadeusz bácsi éppúgy, mint az a Londonban élő lengyel lány is, aki nem olyan régen egy pesti romkocsma mélyén dicsekedett el vele: újra felfedezte a költészetet, pontosabban Szymborskát, és vett is tőle kötetet, épp itt, a magyar fővárosban... Wislawa Szymborska tegnap óta nem él. Nemcsak a lengyel, az európai irodalom egésze is szegényebb lett.

Szathmáry István Pál

Ewa Lipska költőnő Homo ludensként emlegette Szymborskát. Hangsúlyozta, hogy játékossága olyan „okos, érdekes, mélységesen jóságos embert takart, akinek sok a mondanivalója erről a nem a legjobb világról”. Nyelvezetét Jerzy Bralczyk, az egyik legnevesebb lengyel nyelvész is magasra értékelte. „Az egyszerűnek tűnő, de mély gondolatok mestere volt” – mondta a TVN24 hírtévében. Szymborska „nem volt celeb”, hangsúlyozta Bogdan Zdrojewski kulturális és nemzeti örökségi miniszter. A kitüntetést a költőnő olyan megtiszteltetésnek tekintette, „amellyel tovább kell élni és alkotni” – mondta a miniszter a TVN24 hírtévében. Stefan Chwin költő kiemelte, hogy az irodalmi elismerés nem változtatta meg költészetét. Michal Glowinski irodalomtörténész szerint Szymborska filozofikus költő volt. Költészetében a nagy eszmék és problémák ugyanúgy jelen voltak, mint a vitamin az almában: „kedvtelésből fogyasztjuk őket, és eközben a vitaminokat is befogadja a szervezetünk” – mondta Paul Valery összehasonlításával élve a PAP hírügynökségnek. A költő az 1950-es években egyebek közt Sztálint magasztaló verseket is írt, de idővel kiábrándult és kilépett a pártból. Ezután az ellenzéket támogatta, egyebek közt a független irodalmi és történelmi előadások szervezésében is részt vett. Wislawa Szymborska 1923. július 2-án született a nyugat-lengyelországi Kórnikban, Poznan közelében. Családja 1931-ben Krakkóba költözött, és Szymborska élete végéig ott élt. 1945–1948 között a Jagelló Egyetemen lengyel irodalmat és szociológiát tanult, de soha nem szerezte meg a diplomát.

Korán kezdett verseket írni, az első költeménye, az I Am Looking for a Word kezdetű 1945-ben jelent meg a Dzennik Polski című helyi lapban. Hosszú élete alatt mindössze 350 verset publikált. Olvasói széles körben terjesztették verseit. Kiadatlan költeményeit posztumusz kötetben jelentetik meg. Magyarországon a Csodák vására (1988) és a Kilátás porszemmel (1997) című önálló verseskötetei láttak napvilágot, és további egyik kötetének anyagát a Nők, kezdőknek és haladóknak (2003) című antológiában publikálták. Egyik versében (Temetés) a Rajk-temetésről ír.