Hivatalosan  európai uniós tagjelöltté nyilvánították Szerbiát csütörtöki csúcstalálkozójukon az EU vezetői – tájékoztatott közleményében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Jelezte, hogy ez részben a szerb-koszovói viszony javítására tett közös erőfeszítések eredménye. Egyúttal arra bátorította Belgrádot, hogy tegyen további erőfeszítéseket az uniós tagság politikai és gazdasági kritériumainak teljesítésére. Bejelentette azt is: a kormányfők felkérték a tagországok belügyminiszteri tanácsát, hogy szeptemberben döntsön Bulgária és Románia belépéséről a határok szabad átjárhatóságát biztosító schengeni övezetbe. Azt is kérték ettől a fórumtól, hogy állítsák össze és ültessék is a gyakorlatba azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják az övezet gördülékeny bővítését. Kérdésekre válaszolva Van Rompuy leszögezte, hogy a két témát senki nem kötötte össze a mostani tanácskozáson.

Az EP-elnök a Brüsszelben kezdődött EU-csúcstalálkozó elején a szokásoknak megfelelően megbeszélést folytatott a tagországok állam-, illetve kormányfőivel, majd sajtótájékoztatót tartott. Újságírói kérdés nyomán kitért az Európai Bizottság azon múlt heti javaslatára, hogy jövőre függesszék fel a Magyarországnak szánt felzárkóztatási – kohéziós – támogatások egy részét, mert az ország Brüsszel aggodalmai szerint 2013-ban túllépheti a 3 százalékos költségvetési deficithatárt.

Schulz leszögezte, hogy az Európai Bizottság az uniós jogszabályok adta kereteken belül működik, és ő semmiképpen nem akarja bírálni az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének ténykedését. Miután az újságírói kérdés arra is vonatkozott, hogy mit kellene tenni a jelentős deficitet felhalmozó Spanyolország esetében, a szocialista pártállású EP-elnök hangsúlyozta, hogy minden országgal kapcsolatban azonos mérce alapján kell eljárni.

Schulz szerint kérdéses, hogy nem a szándékolttal ellentétes hatást vált-e ki, ha fejlesztési célokat szolgáló forrásokat vonnak el olyan országtól, amely nehéz pénzügyi helyzetben van. Mint mondta, megérti, ha az Európai Bizottság nagyobb költségvetési fegyelemre akarja „bátorítani” a túlzottdeficit-eljárás alá vont tagországot, de szerinte el kell gondolkodni azon, hogy a kohéziós források esetleges felfüggesztése segíti-e ennek a célnak a megvalósítását.

Orbán Viktor Brüsszelben
Orbán Viktor Brüsszelben
Fotó: facebook

 

Mint azt megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök úgy vélekedett csütörtökön Brüsszelben, hogy hamarosan megoldódik a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek kérdése. A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: miközben hazánkat komolyan fenyegeti az Európai Bizottság a kohéziós csapok elzárásával, a görögországi uniós „felügyelők” nem bántják Athén honvédelmi keretét – abban a bizonyos kalapban hárommilliárd euró van, és tankok megvásárlására lehet fordítani. Beszámoltunk arról is, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportját (Eurócsoport) elnöklő Jean-Claude Juncker szerint Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatási csomaghoz. Eközben brüsszeli források egybehangzó közlése szerint Románia úgy döntött, hogy nem akadályozza tovább Szerbia európai uniós tagjelölti státusának megadását. „Fordulópontra ért az Európai Unió a nemzetközi válság elleni fellépésben” – ez volt az egyik fő következtetése annak a háromoldalú érdekegyeztetési csúcstalálkozónak, amelyet az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtök este kezdődő értekezlete előtt tartottak Brüsszelben az uniós intézmények .

 

Fotó: facebook