A Francoise Hollande vezetését megállapító közvélemény-kutatók felmérései a szavazataikat délelőtt 11 óráig leadó választók megkérdezésével készültek, ezért az eredményeket óvatosan kell kezelni, és számolni kell a hagyományos hibahatárral is. Ugyanezeket az adatokat közölte a svájci 24heures.fr portál és a Tribune de Genève internetes oldala is.

Fotó: Reuters


Franciaország tengerentúli területein már szombaton megtartották az első fordulót, az eredményt csak az anyaországi szavazás lezárása után hozzák nyilvánosságra. Az RTBF azonban már ennek egy részét is közölte honlapján. A Saint-Pierre és Miquelon szigetcsoporton Hollande győzött 65 százalékkal a 35 százalékot szerző Sarkozy előtt. Guadeloupe-on szintén az ellenzéki jelöltre szavaztak többen: 72 százaléknyian. Martinique-on 68,5, Guyanán 62 százalékkal győzött Hollande. Saint-Martin szigetén csak 51,5 százalékos Hollande győzelme, viszont Saint-Barthélémy szigetén Sarkozyre szavazott a választók 83 százaléka.

Fotó: Reuters


Az amerikai kontinensen tartózkodó francia állampolgárok többsége is általában a baloldali jelöltre szavazott, aki a felmérések szerint a teljes szélsőbaloldal mellett a centrista választók kétharmadának is elnyerte a bizalmát. Hollande győzött Montréalban (57,74 százalék), Torontóban (51 százalék, itt még soha nem győzött baloldali jelölt), Peruban (55 százalék), Argentínában (51,7 százalék), Kolumbiában (58,82 százalék) és Hondurasban (56 százalék).

A hagyományosan jobbra szavazó Mexikóban, Brazíliában, Costa Ricán és Chiliben viszont a konzervatív jelölt győzött, de Hollande-ra 4–5 százalékkal többen szavaztak, mint általában a baloldali jelöltre szoktak. Egyedül Venezuelában (28 százalék) és Salvadorban (30 százalék) szorult vissza a baloldal az ott élő franciák szavazatai szerint.

Fotó: Reuters


Az első eredmények a voksolás este nyolc órai befejezése után várhatók. A közvélemény-kutató cégek viszont folyamatos készítik a választási helyiségekből kilépők megkérdezése alapján a viszonylag pontos becsléseiket, s ezt elküldik partnereiknek, a nagy rádió- és tévétársaságoknak, illetve újságoknak. Franciaországban eddig egyetlen csatorna és hírportál sem közölte a szomszédos országokban kiszivárgott adatokat. A francia választási szabályok értelmében ugyanis szavazás napján 20 óra előtt tilos nyilvánosságra hozni az exitpoll-eredményeket.

Fotó: Reuters

A választásra jogosultak 71,96 százaléka, mintegy 33 millió állampolgár adta le vasárnap délután 5 óráig szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 70,59 százalék szavazott eddig az időpontig - közölte a francia belügyminisztérium. Az arány magasnak számít Franciaországban, de nem éri el az öt évvel ezelőtti rekordot. Akkor 5 óráig a jogosultak 75 százaléka járult az urnákhoz, s a részvételi arány a szavazás végén 86 százalékos volt. A két héttel ezelőtti első fordulóban a választók 80 százaléka járult az urnákhoz. A kisebb szavazóköröket este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.

Franciországban mintegy 46 millió választópolgár dönthet arról, hogy bizalmat szavaz-e újabb öt évre a konzervatív Nicolas Sarkozy államfőnek vagy pedig François Hollande személyében 17 év után küld baloldali politikust az Élysée-palotába


Hollande már este egyeztetne Merkellel

Győzelme esetén a szocialista Francois Hollande már vasárnap este egyeztetni fog Angela Merkel német kancellárral – közölte vasárnap Jean-Marc Ayrault, a szocialisták nemzetgyűlési frakcióvezetője, Nantes baloldali polgármestere, miután leadta szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában.

Ayrault-t tartják a miniszterelnöki poszt egyik várományosának, amennyiben az esélyesebbnek számító Hollande nyeri meg a választást. „Nagyon fontos számára a francia-német viszony, mert az azonnal számítani fog” – mondta a szocialista jelölt tanácsadója. Hozzátette: „Azt hiszem, ha Francois Hollande-ot elnöknek választják, még ma este egyeztetni fog a német kancellárral, mert ezen múlik Európa talpra állása, orientációváltása a növekedés, a versenyképesség és a protekció irányába”.

Hollande megválasztása esetén újra akarja tárgyalni a márciusban elfogadott európai stabilitási paktumot, kiegészítve azt egy, a gazdasági növekedést elősegítő passzussal.