Külföld Archív

Romániai zűrzavar

Kettős mércével mér az MSZP

WA
Forrás: MTI
2012. július 09., hétfő 17:05
Az európai normák betartására szólította fel a román kormányt Angela Merkel. Eközben londoni elemzők a romániai helyzet minden lehetséges kimenetelére kiterjedő forgatókönyvet készítettek. A Fidesz megdöbbenését fejezte ki, amiért az MSZP-s képviselők leszavazták azt a javaslatot, hogy az Európai Parlament vegye napirendre a balliberális román kormánynak a demokráciát súlyosan veszélyeztető intézkedéseinek ügyét.
Orbán Viktor is a romániai helyzetről tárgyalt

A román belpolitikai helyzetről és a magyar együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt kormányfőhelyettes és Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A kormányfő a nap folyamán mindhárom romániai magyar párt vezetőivel egyeztetett az Országházban. A Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Biró Rozáliával, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökével zajló találkozón a tárgyalófelek alapvető fontosságúnak nevezték, hogy az őszi romániai parlamenti választásokon a magyarság minél nagyobb erőt képviseljen, továbbá egyeztettek „a romániai magyar iskolarendszert fenyegető aggasztó jelenségekkel szemben szükséges lépésekről” is.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőségével – Tőkés Lászlóval, Toró T. Tiborral és Demeter Szilárddal – folytatott megbeszélésen a résztvevők közös magyar érdeknek nevezték a demokratikus értékek megőrzését és a jogállamiság stabilitását Romániában.

Mély megdöbbenéssel fogadta a Fidesz, hogy MSZP-s képviselők múlt héten leszavazták azt a javaslatot, hogy az Európai Parlament (EP) vegye napirendre a balliberális román kormánynak „a törvényesség határain messze túllépő, a demokráciát és jogállamiságot súlyosan veszélyeztető, a magyar kisebbség számára rendkívül hátrányos” intézkedéseinek ügyét – közölte a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke hétfőn.

A múlt héten ugyanazok az MSZP-s képviselők szavazták le a romániai helyzet napirendre vételét az EP-ben, akik „a Magyarország elleni nemzetközi rágalomkampány társszervezői és szószólói voltak, és korábban az EP-ben maguk kezdeményezték a Magyarországot mondvacsinált indokokkal és teljesen alaptalanul elítélő baloldali határozatot” – írta közleményében Balla Mihály.

Hirdetés

A kormánypárti politikus szerint az MSZP-s képviselők mindig a demokratikus intézmények függetlenségére hivatkoznak, ha az ürügyet szolgáltat arra, hogy saját hazájukat feljelentsék. „Ugyanakkor a valódi jogsértések felett szemet hunynak, ha azokat egy balliberális kormány követi el. A szocialista képviselők ezzel nem először bizonyítják be, hogy kettős mércét alkalmaznak” – vélekedett a külügyi bizottság elnöke, hangsúlyozva hogy a Fidesz-frakció – az Európai Néppárttal folyamatosan egyeztetve – nagy figyelemmel fogja kísérni a román kormány és az Európai Bizottság egyeztetéseit.

Tőkés László európai parlamenti képviselő a romániai helyzet kapcsán szerdán úgy fogalmazott, senkinek nem áll jogában lerombolni azokat az értékeket Romániában, amelyekért 1989 decemberében polgárok százai ontották vérüket és áldozták életüket. A román kérdés téma lett volna az Európai Parlamentben is, de a szocialisták az MSZP segítségével nemet mondtak a vitára.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a Lánchíd Rádióban arról beszélt, Romániában akkor volt jó a magyarok helyzete, amikor jobboldali kormány volt Bukarestben.

Merkel is aggódik

Az európai normák betartására szólította fel a román kormányt a német kancellár. Angela Merkel telefonbeszélgetést folytatott Traian Băsescu román államfővel. „Részletesen átbeszélték az aktuális román belpolitikai kérdéseket”, és a román elnök beszámolója „igazolta a német kormány aggodalmait” – közölte Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő.

Angela Merkel kancellár szerint az Európai Unióban a tagállami kormányoknak igazodniuk kell a közös értékekhez, és ez a román kabinetre is vonatkozik – fejtette ki a szóvivő. A kancellár hangsúlyozta, támogatja, hogy az EU „adott esetben vonja le a szükséges következtetéseket” – közölte Steffen Seibert.

Előzőleg Guido Westerwelle német külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak hangsúlyozta: nem érdemes arra számítani, hogy a német kormány „egyszerűen nem vesz tudomást” a romániai fejleményekről. Hozzátette: új módszereket kell kidolgozni a közös értékek védelmére, „olyan mechanizmusokra van szükség, amelyek révén gyorsabban léphetünk fel közösen, ha egy EU-partnerország durván semmibe veszi az értékközösség betűjét vagy szellemét”. A közös értékek sérelme akár a román uniós integráció lezárását is megkérdőjelezheti – fejtette ki.

Crin Antonescu, a román szenátus frissen megválasztott elnöke cáfolja, hogy ideiglenes államfőként kegyelemben részesítené a korrupció vádjával bebörtönzött Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt a július 29-ei népszavazás előtt.

A parlament pénteken függesztette fel Băsescut, akinek leváltásáról a választók dönthetnek a résztvevők egyszerű többségének voksával a július 29-ére kiírt népszavazáson.

„Mi is telefonálunk”

Băsescu és Angela Merkel telefonbeszélgetésére, illetve a kancellár ezt követő nyilatkozatára reagálva a román miniszterelnök kijelentette: „Ha Traian Băsescut azért kell hatalmon tartani, mert telefonál, mi is telefonálunk!” Victor Ponta szerint „a demokrácia azt jelentette, hogy Franciaország leváltotta az államfőjét, Spanyolország és Olaszország a miniszterelnökét. Romániának nincs joga a demokráciára?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök.

A román miniszterelnök megismételte álláspontját, amely szerint Băsescu felfüggesztése alkotmányos volt, és a tisztségéből felfüggesztett államfőnek ezt követően már a néppel kell „elszámolnia” a július 29-re kiírt népszavazáson. „Nem hiszem, hogy ezek után bárki is megkérdőjelezhetné a román nép jogát, hogy véleményt mondjon az államfőről. Nem hiszem, hogy Európában bárki is kétségbe vonhatná a román nép akaratát" – jelentette ki Ponta. A kormányfő – közvetve a volt kommunista diktátorra, Nicolae Ceauşescura utalva – azt is megjegyezte: 1989-ben is úgy gondolták egyesek, hogy nem lehet a nép előtt elszámoltatni a vezetőket.

Mindenre felkészültek a londoni elemzők

A jelenlegi romániai belpolitikai viharok gyors elcsitulásától az IMF/EU-program átmeneti felfüggesztésén át az uniós kötelezettségszegési eljárások megindításáig, és ennek nyomán az IMF/EU-program leállításáig terjed az a forgatókönyvcsokor, amelyet londoni felzárkózó piaci elemzők dolgoztak ki hétfőn a helyzet lehetséges kimeneteleire.

A City egyik legnagyobb gazdasági–pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics szakelemzői szerint az elmúlt időszak politikai felfordulása kétségessé tette az ötmilliárd eurós romániai IMF/EU-program jövőjét, márpedig a készenléti csomag kritikus jelentőségű az ország számára. A román gazdaság ugyanis – tekintettel a Görögországhoz fűződő szoros pénzügyi kapcsolatokra – a legsebezhetőbbek között lenne abban az esetben, ha az euróövezet felbomlana.

A ház szerint eddig is az IMF/EU-programmal lehetett csak elejét venni a súlyosabb eladási hullámoknak a román piacon az euróövezeti válság fellángolásának időszakaiban.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Vasárnap este, tíz óra környékén, óriási széllel, villámlással és dörgéssel megérkezett Budapestre a vihar. A zivatar rendületlenül halad kelet felé. Tovább

Nem rendítették meg Obama országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került botrányok, de az amerikaiak komolyan veszik őket. Tovább

7

A vörös csillagért és Che Guevaráért rajongó tagja is van a balliberális ellenzéki alternatív választási bizottságnak. Tovább

1

A 21. század elején kijelenthetjük, hogy a nagy tömeghadseregek kora lejárt, és speciális képességekre van szükség – mondta Vargha Tamás. Tovább