Külföld Archív

Konzervatív-szocialista kormányzás a láthatáron

TK
Forrás: MTI
2012. június 17., 21:31
A konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg a vasárnapi görögországi parlamenti választást, lehetővé válhat a közös kormányzás a Pánhellén Szocialista Mozgalommal (Paszok).

A belügyi tárca részeredményre alapuló közlése szerint az ND a szavazatok 29,5 százalékát kapta, s a bónuszmandátumokkal együtt 128 mandátumot szerezhet a 300 fős parlamentben. A Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) a szavazatok 27,1 százaléka révén 72 helyet kaphat. A szocialista Paszok a voksok 12,3 százalékát kapta meg, és 33 helyhez juthat a parlamentben.

A belügyminisztérium a szavazatok 12 százalékának összeszámlálása után közölte az adatokat, de hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a tárca első becslése a korábbi, május 6-i választás után nagyon pontosnak bizonyult.

Hirdetés
Fotó: Reuters


Az ND és a Paszok – mindkét párt támogatja a megszorításokat, és meg akarja tartani az ország euróövezeti tagságát – szűk parlamenti többségre támaszkodó koalíciós kormányt alakíthat. A két pártnak összesen 161 képviselője lehet a 300 fős törvényhozásban.

Fotó: Reuters


Nem sokkal a belügyminisztériumi adatok közölése után Dora Bakojannisz, az ND egyik vezetője, volt külügyminiszter be is jelentette pártja választási győzelmét, s nemzeti egységkormány megalakítására szólított fel.

Alexisz Ciprasz, a Sziriza vezetője elismerte választási vereségét, és gratulált a győztes pártnak.

Fotó: Reuters


Evangelosz Venizelosz, a Paszok elnöke – volt pénzügyminiszter – bejelentette, hogy pártja kész részt venni az egységkormányban, de szerinte négypárti kormánynak kell alakulnia az ND, a Paszok, a Sziriza – amely mereven elutasítja a nemzetközi mentőcsomag fejében vállalt megszorításokat –, illetve a Demokratikus Baloldal (Dimar) részvételével.

Fotó: Reuters


Az euróövezet gyors görög kormányalakítást vár

Az euróövezet tagországai arra számítanak, hogy a vasárnapi parlamenti választások után gyorsan megalakul az új kormány Görögországban, hogy véghezvigye a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag fejében Athén által vállalt reformokat – közölte vasárnap este Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminiszteri csoportjának vezetője.

Juncker a választások részeredményeinek ismertté válása után kiadott közleményében megerősítette: az euróövezet tagállamai készek segítséget nyújtani – a súlyos adósságválsággal küszködő – Görögországnak a gazdasági reformokhoz. Juncker közölte, hogy a trojkának – a nemzetközi hitelezők: az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasának – a képviselői az új görög kormány megalakulása után visszatérnek Athénba, hogy az EU és az IMF által nyújtott nemzetközi mentőöv keretében nyújtandó hitelrészletekről és a reformokról tárgyaljanak.

Az MNO beszámolt róla, hogy Antonisz Szamarasz azt mondta az újságíróknak, miután leadta a szavazatát a Peloponnészosz-félszigeten található Püloszban, hogy „ma a görög nép szól. Holnap új korszak kezdődik Görögország számára”. A másik esélyes párt, a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) vezetője, a 37 éves Alexisz Ciprasz szavazata leadása után kijelentette: „Görögország legyőzte a félelmet. Megnyitjuk az utat a társadalmi igazságosság Görögországa, a változó Európa egyenjogú tagja előtt”. Bővebben>>>

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Tovább

Végső búcsút vettek Rácz Sándortól, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökétől, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnökétől csütörtökön a fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Tovább

2

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a ZF Lenksysteme Hungária Kft. Tovább

Pénteken is felhős időre kell készülni, bár időnként előbújik majd nap. Zivatarokra és 16-21 fokra kell számítani. Tovább