Külföld Archív

Kuvaitiak a szíriai lázadók oldalán?

MD
Forrás: MTI
2012. június 11., hétfő 16:58
A szíriai kormányerők tüzérsége hétfőn is támadta a felkelők bástyáit, és közvetlen összecsapások is voltak katonák és lázadók között – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH), 14 ember haláláról számolva be. Közben a Szabad Szíriai Hadsereg főparancsnoka tagadta, hogy kuvaitiak harcolnak a szíriai lázadók oldalán.

A szíriai hadsereg helikopterek támogatásával lőtte a középső Homsz tartománybeli Rasztánt, amelyet hónapok óta próbál visszafoglalni a lázadóktól. Az ugyancsak homszi Kuszeirben a felkelők intéztek támadást egy katonai úttorlasz ellen, aminek következtében több katona meghalt vagy megsérült.

A keleti Deir-ez-Zór tartomány al-Asara települését is lőtték a kormányerők, a tüzérségi támadásban két civil és egy dezertőr halt meg, majd katonák és lázadók összecsapásaiban hat katona esett el – közölte a jogvédő központ. Az északnyugati Idlíb városban egy civil és a biztonsági erők négy tagja – köztük egy tiszt – vesztette életét egy járőr elleni robbantásos támadásban.

Hirdetés

Vasárnap összesen 63 halottjuk volt a harcoknak és erőszakcselekményeknek: 38 civil, 19 katona és 6 lázadó – tette hozzá az OSDH. Az utóbbi napokban hevesebbé váltak a harcok az ország több városában, és a – főként dezertőr katonákból álló – Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) egyre súlyosabb veszteségeket okoz Bassár el-Aszad elnök kormányerőinek.

Idegen katonák a lázadók oldalán

Rijád el-Aszaad ezredes, az SZSZH főparancsnoka egy kuvaiti lap hétfői számában közölt nyilatkozatában tagadta, hogy kuvaitiak harcolnának a szíriai lázadók oldalán. „Nincsenek nem szíriai tagjai az SZSZH-nak, kizárólag szíriai katonákból és tisztekből áll, akik a forradalom védelméért küzdenek” – mondta az al-Vatan című újságnak, így válaszolva az al-Kabasz című lap előző napi hírére, miszerint kuvaitiak tucatjai jutottak be a török–szíriai határon át, hogy az SZSZH oldalán harcoljanak.

A lázadóparancsnok szerint a damaszkuszi rezsim azért terjeszt ilyen híreket, hogy elhitesse: vannak dzsihadisták, al-Kaida-tagok, aktív fegyveres csoportok Szíriában, ami rossz fényt vet a forradalomra. Az al-Kabasz cikke szerint szaúdi, algériai és pakisztáni harcosok is vannak Szíriában. Aszaad erre azt mondta, hogy az SZSZH-nak nincs szüksége külföldi harcosok segítségére, csak fegyverekre és pénzügyi támogatásra.

Hozzászólások

  1. Naukratisz 2012. június 11., hétfő 21:05
    Az Oroszországi Föderáció álláspontja egyértelmű a szíriai kérdésben. Nem engedi, hogy a szaudi, török, libanoni területről szervezett iszlámista zsoldosok kezébe kerüljön az ország egésze. Ami Szíriában zajlik az egy nagyon jól megtervezett akció a térség destabilizására. A "demokratikus ellenzék" automata fegyverekkel és késekkel gyilkolja halomra a szalafitáknak nem tetsző közösségeket. Végveszélybe került a szír ortodox kereszténység, az alaviták és a kurdok puszta léte. A belső ellentéteket szítják az USA, Törökország, Szaud-Arábia által pénzelt és felfegyverzett szélsőségesek csoportjai (vahabiták, az Al-Kaida), hóhérok mind egy szálig. Anatolij Szerdjukov orosz védelmi miniszter meghúzta a "vörös vonalat", amit a fentebb említett országok még nyílt külső agresszióval nem mertek átlépni. De masszívan küldik Szíria területére, a fegyvereket, pénzt, utánpótlást a "felkelőknek" a nyílt polgárháború civil áldozatainak számát tovább növelik az idegen zsoldosok naponta elkövetett rémtettei. Irakból, Jemenből és Líbiából oda özönlő elvakult szélsőségesek. A „Szabad Szír Hadsereg” Al-Farouk brigád nevű terrorcsoportja és a többi martalóc csoport. Azok, akik elkövették a houlai mészárlást május 25.-én. Jelenleg úgy tűnik az USA és Törökország nem mer nyílt agressziót elkövetni Szíria ellen. Az orosz fekete-tengeri flotta hadihajói és tengerészgyalogosai ott vannak Tartusz és Latakia bázisain. De a NATO regionális erői a török haderővel nyomasztó fölényben vannak. Mégsem kockáztathatnak nyílt agressziót, amikor orosz erők is bele keveredhetnek. Elvégre Oroszország még nukleáris hatalom. A Kínai Népköztársaság is hasonló álláspontot képvisel Oroszországhoz. Most nagyon sok múlik rajtuk!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Az árfolyamgát egy átlagos hitel esetében akár százezres megtakarítást jelenthet az adós számára. Tovább

Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre Szíriában. Tovább

A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni. Tovább

2

Mintegy 440 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem élelmiszerek értékesítéséből tavaly decembertől idén márciusig. Tovább