Észak-Korea műholdat lőne fel, hogy megünnepelje alapítójának, Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját. Ez nem is meglepő: a sztálinista államban a személyi kultusznak sosem szabott határt tulajdonképpen semmi, az viszont már figyelemre méltó, hogy erről az eseményről vezető helyen számolnak be szinte mindenhol a világon. „A rezsim azt szeretné ezzel elérni, hogy napokon, sőt heteken keresztül Észak-Koreáról beszéljenek” – mondta el az eset kapcsán az MNO-nak Csoma Mózes. Az ELTE Korea-tanszékének vezetőhelyettese szerint ennek egyértelmű jele az, hogy lebegtetik a fellövés pontos idejét, és hogy külföldi újságírókat hívott meg a vezetés megmutatni magát a műholdat, a hordozó rakétát és Phenjan városából azt, amit arra érdemesnek gondolnak.

A szakértő hangsúlyozta, hogy noha ezek a javarészt koreai és japán tudósítók nem mozoghatnak szabadon, „az egészen elhagyatott és reménytelen vidéki településekre például valószínűleg egyáltalán nem viszik őket”, de azon az elképesztő rossz megítélésen, ami az elmúlt 15-20 évben kialakult a diktatúráról, egyszerűen nem tudnak egy újabb riporttal rontani. Ugyanígy látja Csoma azt is, hogy a napokban jelent meg a Human Rights Watch jelentése az ország munkatáborairól, ehhez hozzátette még, hogy ezekkel és további embargókkal már nem tudnak a nemzetközi közösség szereplői komoly eredményt felmutatni Phenjannal szemben.

„A rezsimnek ugyanis mindennél fontosabb a centenárium, kelet-ázsiaiaktól nem meglepő módon a Nagy Vezér születésétől számolják például az időt, és a kilencvenes évek vége óta készülnek a nagy eseményre” – mondja Csoma. Hozzáteszi: a belső, hivatalos propaganda is azt közvetíti a polgárai számára, hogy a fellövés úgynevezett nagy és erőteljes országgá teszi majd a népek paradicsomát, elvégre műhold felbocsájtására nem minden közösség képes. Kérdésünkre, hogy ezzel az épp most a Koreai Munkapárt konferenciáján első titkárnak választott Kim Dzsong Un kilép-e tavaly meghalt apja és a hadsereg vezetőinek árnyékából, nemleges választ kaptunk a szakértőtől. „Ő egy szimbólum csupán, a folytonosság megjelenítője, de az országot egy testület vezeti, nem ő”.

Dőlt a pénz – de hova?

„Észak-Koreában egyszerűen nincs értelme a racionalitásnak, a »miért« és az »igen, de« típusú kérdéseknek – számolt be Lukács Csaba az Indexnek phenjani útjáról. A Magyar Nemzet munkatársát nem a rezsim hívta propagandalátogatásra, sőt: azt sem tudták róla, hogy újságíró. Pedagógusnak adta ki magát, aki a Baptista Szeretetszolgálat segítségével kapott vízumot az ázsiai diktatúrába. Az MN hétvégi magazinjában megjelent írásában Lukács beszámol a Rákosi Mátyás iránti tiszteletből még mindig „magyarként” emlegetett kórházban tett látogatásáról, a vidéken füvet főző szegényekről és az üres utcán forgalmat irányító közlekedési rendőrről.


Csoma úgy látja, hogy a Kvangmjongszong–3 műhold és persze hordozója, az Unha–3 fellövése kapcsán provokációt emlegetők (az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea) valószínűleg nem keményítenek be jobban, mivel senki sem szeretne háborút kirobbantani ebben a meglehetősen túlmilitarizált térségben (1,2 millió katona áll a sztálinista ország rendelkezésére), hiszen az várhatóan beláthatatlan következményekkel járna. Az ELTE oktatója elmondta nekünk, hogy ráadásul az északi rezsim épít is erre a tudatra, noha megjegyezte: igen rövidlátóak a kommunista vezetők e téren, hiszen folyamatos provokációikkal elhidegítették maguktól azokat a dél-koreai politikai szereplőket, akik szorgalmazták például a 2000-es években az együttműködést a Kedves Vezető országával. Hozzátette Csoma még, hogy ebben a megromlott viszonyban az is szerepet játszik, hogy Szöulban egyszerűen belefáradtak abba, hogy döntötték a pénzt egy olyan országba, amellyel ráadásul hivatalosan hadban is állnak, de az nem fejlesztésre, az életszínvonal javítására használja a forrásokat, hanem fegyverkezésre és nukleáris kísérletekre. Véleménye szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy a Dél-Koreában lezajlott választásokon csak ötöd-hatodrangú kérdés volt Phenjan és rakétája.