Külföld Archív

Mindkét jelölt saját magát nevezte meg győztesként + Képek

TK
Forrás: MTI
2012. június 18., hétfő 19:57
Az Egyiptomot irányító katonai tanács hétfőn megerősítette, hogy június végéig átadja a hatalmat az ország új elnökének, dacára annak hogy vasárnap saját jogköreit kiterjesztő alkotmányos deklarációt tett.

Mohamed al-Asszar vezérőrnagy, a tanács egy vezető beosztású tagja az egyiptomi állami hírügynökség jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy a tábornokok egy „nagy ceremónia” keretein belül fogják átadni a hatalmat az új elnöknek, akinek lehetősége lesz majd kormányt alakítani. Azt is hangsúlyozta: a katonai tanácsnak nincs szándékában, hogy megfossza az elnököt jogköreitől.

A bejelentésre azután került sor, hogy vasárnap este – az elnökválasztás végéhez közeledve – a katonai tanács átmeneti alkotmányos deklarációt tett. Ennek értelmében az új elnöknek a katonai tanács előtt kell esküt tennie a parlament helyett, mivel utóbbit az alkotmánybíróság csütörtöki döntésével feloszlatta. A deklarációban az is szerepel, hogy az új parlament felállásáig a katonai tanács fogja birtokolni a törvényhozói hatalmat, az alkotmányozó gyűlés sikertelensége esetén pedig a tábornokok nevezhetnek ki – „a társadalom minden szegmensét képviselő” – testületet az új alaptörvény megfogalmazására.

Hirdetés
Fotó: Reuters


Ezzel párhuzamosan hétfőn mindkét jelölt saját magát nevezte meg a vasárnapi elnökválasztás győzteseként. A Muzulmán Testvériség azt közölte, hogy jelöltje, Mohammed Morszi a szavazatok 52,5 százalékát megszerezve győzött Ahmed Safíkkal, a Mubarak-rezsim utolsó kormányfőjével szemben. Morszi hétfőn kora hajnalban pártja kairói székházában ünneplő hívei előtt győzelmi beszédet tartott, azt ígérve, hogy polgári, demokratikus, alkotmányos és modern államot fog építeni, s hálát adott Istennek, amiért „jó úton, a szabadság és a demokrácia útján vezette Egyiptom népét”.

Hétfőn ugyanakkor Safík kampánystábja azt közölte, hogy a jelölt „a szabálysértések ellenére” a szavazatok 51–52 százalékának megszerzésével „minden kétséget kizáróan” legyőzte Morszit a voksoláson.

A választási bizottság hétfői tájékoztatása szerint hivatalos végeredmény csütörtökre várható. „Semmi közünk az elterjesztett eredményekhez” – közölte a szervezet egyik tagja. Állítása szerint egyes szavazókörzetek eredményei még nem érkeztek be a bizottsághoz, s a végleges eredmény kihirdetéséig az esetleges szabálysértési bejelentésekkel is foglalkozniuk kell majd.

Fotó: Reuters
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Mintegy két hónappal a tartományi újjáépítési csoport hazatérése után a Magyar Honvédség újabb afganisztáni egysége is befejezte tevékenységét Afganisztánban. Tovább

„Nem tettem semmi olyat, ami helytelen, nem szegtem meg a törvényt” – jelentette ki a kongresszusi bizottság előtt Lois Lerner. Tovább

4

A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit. Tovább

6

Megöltek Londonban egy brit katonát, a kormány szerint feltételezhetően terrorcselekmény történt. Tovább