A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint Hollande „udvariassági találkozót” kért Merkeltől, aki ezt visszautasította. Aubry ugyanakkor óva intett az ügy túlértékelésétől. „Tény, hogy ilyen még nem történt (…), de nem kell felfújni, senkinek nincs kétsége afelől, hogy Nicolas Sarkozy mindenekelőtt a konzervatívok jelöltje” – fogalmazott a baloldali pártvezető.

A berlini kormány vasárnap cáfolta a Der Spiegel című német hetilap értesülését, miszerint négy európai uniós konzervatív vezető megállapodott: nem fogadják a francia szocialisták elnökjelöltjét. A beszámoló szerint a konzervatív kormányfőket felháborította, hogy Hollande – akinek a közvélemény-kutatások szerint jó esélye van arra, hogy megnyerje a választást Sarkozy jelenlegi államfővel szemben – közölte: megválasztása esetén felülvizsgálja a frissen elfogadott uniós fiskális paktumot.

„Azt gondolják, hogy a vezetőknek nincs más dolguk, mint paktumokat vagy ilyesmiket kötni?” – mondta Sarkozy elnök francia újságíróknak hétfő délután egy Párizs környéki, kiskorú bűnözőkkel foglalkozó intézetben tett látogatásán. Hozzátette: „Én mindenesetre soha nem beszéltem erről egyikükkel sem”. A köztársasági elnök szerint „egyáltalán nem az a gond Hollande-dal, hogy van-e ellene paktum”, hanem az, hogy „keveset utazott, és ezért nem tudja, hogy egy nyitott világban élünk, ahol az emberek és a vagyonok szabadon áramolnak”. Sarkozy úgy látja, hogy riválisa javaslatainak egy részével más európai baloldali politikusok sem értenek egyet, példaként említette a német Gerhard Schrödert, a spanyol Felipe Gonzalezt és a brit David Milibandot.

Hollande „teljesen ismeretlen”

Francois Baroin pénzügyminiszter hétfőn kijelentette, már csak azért sem alakulhat ki Hollande-ellenes front Európában, mert a szocialista jelölt „teljesen ismeretlen” külföldön. „Nehezen képzelek el egy államfői tengelyt Francois Hollande ellen, aki, valljuk meg az igazat, ismeretlen a nemzetközi és európai színtéren” – közölte Baroin.

A PS részéről azonban több vezető politikus is hevesen tiltakozott az állítólagos bojkott ellen. Jean-Christophe Cambadélis, a párt európai és nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára például „kevéssé barátságosnak, kevéssé elfogadhatónak és nem túl kifizetődőnek” nevezte „választási szempontból” Merkel lépését. „Nem valószínű, hogy a kancellár ellenséges magatartása pozitív visszhangra talál állampolgáraink körében, egyébként pedig vakmerően kockáztat” – fogalmazott Cambadélis. A baloldali politikus csípősen hozzátette: „Akkor meg miért indította Angela Merkel ezt a kampányt, miközben Orbán Viktort érintően nem volt ilyen szeszélye?”