Színes világ

Nem kérnek az utcai muzsikusokból

WA
Forrás: MTI
2012. július 06., péntek 06:54
Utcazenész-regulát vezetnek be egy brit városban.

A suffolki Woodbridge vezetőségénél talált nyitott fülekre sok panasz, amelyekkel elsősorban bolti eladók hozakodtak elő, mivel ők szenvednek a legtöbbet az üzletük közelében muzsikálóktól. „Vannak egészen fantasztikus zenészeink, de van néhány nagyon rossz is” – idézte Neil Boast, a városközpont igazgatóját a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató.

A rosszakkal az a fő baj, hogy nemcsak rosszul játszanak, hanem ráadásul mindig ugyanazt. Repertoárjuk rendkívül szűkös, és az örökös ismétlődés megőrjíti kényszerű közönségüket. A városban van egy trombitás, aki mindössze ötütemnyit játszik, azután elhallgat, majd pedig kezdi elölről ugyanazt a műfoszlányt. Ő a legnépszerűtlenebb woodbridge-i utcai muzsikus.

Mostantól ha panasz érkezik egy zenészre, a város megszabhatja, hogy maximálisan hány percig játszhat egy adott helyen, és hány órányi szünet után térhet vissza.

A szabályozás nem ismeretlen Angliában. Bathban például 45 perc játék után két órán át vagy csendben kell lennie egy utcazenésznek, vagy hallótávolságon kívül kell folytatnia produkcióját.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson. Tovább

6

Politikatörténeti pillanatot írunk, amikor az Orbán-kormányt folyamatosan kritizáló baloldal a kabinet által mindig is favorizált lépést üdvözöl – véli Giró-Szász András. Tovább

Magyarország igyekszik megmutatni képességeit és kapacitásait a nukleáris energia felhasználása területén. Tovább

8

Nem meglepő: komlói súlyos vereségét követően ismét összevissza beszél az MSZP az időközi választások jelentőségéről. Tovább