Arra készülünk, hogy megtartjuk a vasárnapi újratemetést, és mindent megteszünk ennek érdekében – közölte Lukács Csaba az MTI-vel, hozzátéve: nem számolnak atrocitásokkal vagy erőszakos cselekményekkel. A XXI. században elfogadhatatlan lenne az erőszak egy kegyeleti cselekmény kapcsán – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy az újratemetésre megfelelő szervezői és biztonsági csapattal készülnek. Arra a kérdésre, hogy Nyirő József hamvai már Románia területén vannak-e, azt válaszolta: az urna biztonságban meg fog érkezni az újratemetés időpontjára.

Lukács Csaba a szombat délután történtekről úgy vélekedett a Hír TV-nek, hogy ezzel a lépéssel Románia a nyolcvanas évekbe ment vissza, mint mondta, a legkeményebb diktatúrák idején volt jellemző az, hogy egy utazónak így kellett félnie. Lukács arról is beszélt, hogy csomagját azért nem mutatta meg a rendőröknek, mikor megállították őket, mert attól tartott, esetleg maga a rendőr tesz kábítószert bele. A rendőrségen is emiatt nem fogadott el kávét a rendőröktől. Lukács szerint tudtak az érkezéséről, az autóját a titkosszolgálat figyelhette, ezért állították meg.

Filip Gheorghe, a Hargita megyei rendőrség szóvivője szombat délután azt közölte, hogy a korondi rendőrségen átkutatták Lukács Csaba kommunikációs vezető csomagjait, és egy urnát találtak benne. A rendőrök felnyitották, de üres volt.

Lukács Csaba tájékoztatása szerint az üres urna utaztatása „figyelemfelkeltő gesztus volt”. Arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nem illik hajtóvadászatot folytatni emberi hamvak után Romániában. Lukács úgy fogalmazott: Nyirő Józsefet nem a csomagtartóban kell keresni, hanem az emberek szívében.

Lukács Csaba egyébként először kegyeleti okokra hivatkozva nem engedélyezte az urna kinyitását, majd a kihallgatásán már ragaszkodott a felnyitásához. Mivel üres volt, az eljárás okafogyottá vállt. Lukácsot és utastársát öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről, s már folytatják útjukat Székelyudvarhelyre.

Mint arról beszámoltunk, Lukács Csaba Kovács Tamás fotóriporterrel együtt taxival utazott a marosvásárhelyi repülőtérről Székelyudvarhelyre, amikor Korondon kora délután feltartóztatta és igazoltatta őket a rendőrség. Lukács csak hivatalos parancs, illetve tanúk jelenlétében lett volna hajlandó megmutatni csomagjait, így utastársával együtt bevitték a korondi rendőrségre. A csomagok átkutatására a román főügyész adott engedélyt.

"Nyirő Józsefet nem a csomagtartóban kell keresni"
"Nyirő Józsefet nem a csomagtartóban kell keresni"

Kovács Tamás elmondta, hogy a rendőrök eredetileg arra hivatkozva akarták átkutatni az autót, hogy kábítószert keresnek. A főügyész által kiadott engedélyben viszont már fasiszta és irredenta jelképek, tárgyak birtoklásának gyanúja szerepelt a gépkocsi átkutatásának indokaként.

Készülnek a gyászszertartásra

„Arra készülünk, hogy az eltervezett program szerint vasárnap eltemetjük Nyirő József hamvait Székelyudvarhelyen” – mondta az MTI-nek szombaton este Szász Jenő, az újratemetés székelyudvarhelyi társszervezését végző Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. „Mi minden törvényes előírásnak eleget tettünk, tehát sort lehet keríteni Nyirő József újratemetésére” – jelentette ki. Az MTI ismételt kérdésére, hogy megtartják-e a gyászszertartást, azt válaszolta: „A dolgok jelen állása szerint igen”.

Szász Jenő az MTI-nek nyilatkozva kétségbe vonta a prefektus jogosultságát arra, hogy temetkezési engedélyt támadjon meg a közigazgatási bíróságon. Azt is megemlítette, hogy 12 éves tapasztalata szerint a bíróság nem áll hét végén éjjel is a prefektus rendelkezésére. „Egy szándék bejelentése nem jár jogi következményekkel” – magyarázta Szász Jenő, kételyeit érzékeltetvén azzal kapcsolatban, hogy a bíróság iktatta a prefektusi keresetet.

Ismert, Augusta Cristina Urzica, Hargita megye prefektusa szombat délután kijelentette, amíg a bíróság nem dönt a dokumentum törvényességéről, a prefektúra felfüggesztettnek tekinti Nyirő József újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. Lukács Csaba az ügy kapcsán a Hír Televíziónak azt nyilatkozta, akkor is megtartják az újratemetést, ha megsemmisítik az engedélyt, mivel nem ők hibáztak, hanem az azt kiadó polgármesteri hivatal.

Lukács pénteken még azt mondta, minden jogi akadály elhárult Nyirő József vasárnapi újratemetése elől. Victor Ponta román miniszterelnök viszont ellenzi a nyilvános tiszteletadást. Ismert, Nyirő hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön.

Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a Magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A tervek szerint a temetést vasárnap tartják Székelyudvarhelyen.

 

Lukács Csaba pénteken még azt nyilatkozta, minden jogi akadály elhárult Nyirő József vasárnapi újratemetése elől. Victor Ponta román miniszterelnök viszont ellenzi a nyilvános tiszteletadást. Ismert, Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön.