Külföld Archív

Görögország

Válságtanácskozás az államfőnél

TT
Forrás: MTI
2012. május 15., kedd 15:29
Karolosz Papuliasz görög államfő kedden délután válságtanácskozást kezdett a parlamentbe jutott legtöbb párt vezetőivel. Nincs jelen a két szélsőséges bal- és jobboldali párt képviselője.

Az államfői hivatal közlése szerint az elnök arra törekszik, hogy rávegye az öt párt vezetőjét, alakítsanak szakértői kormányt, amely megpróbálná Görögországot benntartani az eurózónában. A találkozón jelen van a konzervatív Új Demokrácia, a radikális baloldali szövetség (SZIRIZA), a szocialista PASZOK, a jobboldali Független Görögök Pártja és a Demokratikus Baloldal (DIMAR) vezetője.

Amennyiben eredménytelen lenne Papuliasz utolsó kísérlete, akkor újabb választást kell kiírni, amelyet valószínűleg június 10-én vagy 17-én tartanak.

Hirdetés
Görögországban felütötte fejét az idegengyűlölet; egy holland férfit bántalmaztak tettleg a helyi görögök Monemvaszia üdülővároskában. Az ország euróövezetből való esetleges kiesésének hatásairól szóló elemzést itt olvashatja.


Az eddigi kormányalakítási próbálkozások eredménytelennek bizonyultak, főként azért, mert a május 6-i választásokon másodikként végzett SZIRIZA elutasítja a Görögország pénzügyi megmentése feltételeként szabott drákói megszorításokat. Az államfői hivatal közzétette a vasárnapi tanácskozás jegyzőkönyvét, amely szerint Alexisz Ciprasz, a SZIRIZA vezetője nem látott elégséges közös alapot a többi párttal.

„Felelőtlenség volna mást mondani a választások előtt, mint utána” – hangoztatta a politikus. A legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy a görög gazdaság továbbra is lejtőn van, az első negyedév bruttó hazai terméke (GDP) 6,2 százalékkal marad el az egy évvel ezelőttitől. 

A válságtanácskozásra nem kapott meghívást a parlamentbe bejutott újfasiszta párt (Arany Hajnal), míg a kommunisták maguk utasították el a részvételt.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

Folytatódnak a támadások hazánkkal szemben, úgy tűnik, Németországban kampányeszközzé vált a magyar téma, de vannak védelmező hangok is. Ilyen hangulatban várhatjuk az uniós csúcsot. Tovább

Összeült a helyi védelmi bizottság a budai Várbazárban talált világháborús bomba miatt. Tovább

Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik ma rászorulnak a segítő szeretetre - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Tovább

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál négy, a Honvédelmi Minisztériumnál több mint 4,5 milliárd forintot zárolnak, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól. Tovább