Kultúra és műemlékek

Az égbe törő nógrádi vár

3dtour.eu

2012. július 02., hétfő 10:00
Egy 286 méter magas hegycsúcson emelkedik Nógrád megye névadójának, Nógrád településnek a középkori vára.

A vár építésének pontos időpontja nem ismert. Anonymus szerint a honfoglaláskor már állt egy vár ezen a helyen, de ezt az állítást nem sikerült bizonyítani. A X–XI. század környékén már biztosan létezett, és a XI. századtól a váci püspöké. Egy felirat alapján tudjuk, hogy 1483-ban Báthory Miklós püspök építtette át Traui Jakabbal (Jacobus Tragurinus) 1483-ban, ekkor emelték a ma már nem látható díszes reneszánsz palotaszárnyat. A vár 1527 után ismét királyi birtok, majd 1544-től 1594-ig török kézre került. Hasonlóan a környék más településeihez, Nógrádot is kétszer birtokolta hosszabb ideig a török: 1663-ban foglalták el, majd 1685-ben hagyták el a várat, mert villámcsapás következtében felrobbant az öregtoronyban elhelyezett lőporraktár.

A XVIII–XIX. században a lakosság tovább bontotta a falakat, így a belső várból aránylag kevés maradt meg. A vár leglátványosabb részei közé tartozik az épen maradt kapuja, az egykor három szintes öregtorony tűként meredező csonkja és a védőtetővel fedett rondella. 1949-ben végeztek a vár területén egy rövid próbaásatást, majd 1997-től kezdődtek a helyreállítási munkálatok. A várat a helyiek szeretik, gondozzák, és még belépőjegyet sem kell fizetnie annak, aki meg szeretné látogatni.

Forrás: Nógrád község honlapja

Bemutatkozás

Bemutatkozás

Az mno.hu újonnan induló rovataként célul tűzzük ki hazánk és a környező országok magyar vonatkozású látnivalóinak 360°-os panorámaképekkel történő bemutatását. Tovább