Kultúrgrund archív

Rolling Stones 50

Színpadra fog állni a Rolling Stones

Keith Richards elárulta, már több próbát is tartottak
Tölgyesi Gábor

2012. július 12., csütörtök 19:08
Bár a Rolling Stones ötvenedik születésnapján nem hirdetett turnét, a banda gitárosa, Keith Richards úgy nyilatkozott: még színpadra állnak.

Ugyan sok rajongó elvárásával, reményével ellentétben a Rolling Stones ötvenedik születésnapján nem jelentette be az újabb turné időpontját; a legendás brit együttes gitárosa, Keith Richards a BBC-nek úgy nyilatkozott: öt év után tartottak néhány próbát az utóbbi időben, ami jó érzéssel töltötte el a zenekar tagjait. Keith Richards szerint az újabb turné gondolata mindegyiküket foglalkoztatja és „minden bizonnyal megvalósul, de hogy mikor, azt még nem tudom megmondani.”

Hirdetés

A Marquee Club előtt: ötven évvel később, együtt, ugyanott

Forrás: Rankin / Rolling Stones / AP Photo


A Rolling Stones utoljára 2005 és 2007 között állt színpadon: az A Bigger Bang turné több mint két évig tartott, 32 országot érintett, a zenekar 4,5 millió ember előtt játszott. A jegybevétel 558 millió dollárra rúgott – sokáig minden idők legjövedelmezőbb turnéja volt, be is került a Guiness-rekordok közé. (A U2 360 fok nevű turnéja überelte 2011-ben, 736 millió dolláros bevétellel.) Magyarországon a Stones kétszer lépett fel: 1995. augusztus 8-án (Voodoo Lounge Tour), valamint 2007. augusztus 26-án (A Bigger Bang), mindkét alkalommal a budapesti Puskás Ferenc Stadionban.

Holnap, július 13-án pénteken a londoni Somerset House-ban nyílik egy augusztus 27-ig ingyenesen látogatható fotográfiai kiállítás a Rolling Stones 50 című album képeiből – a könyv a jubileum alkalmából többek között angolul, németül és magyarul is megjelent. Sokáig nem volt biztos, hogy Mick Jagger, Keith Richards, Charlie Watts és Ronnie Wood jelen lesz a csütörtök esti verniszázson, bár a Stones és a Somerset House Twitter-oldalán csütörtök délután már látható volt: a vörös szőnyeget előkészítették a megnyitóra, a rajongók pedig gyülekeznek. Este fél nyolc előtt a Somerset Twitter-oldalára végül felkerült a fotó: itt vannak a fiúk!

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3