A harmadik évezred krónikása

Csak ketten zenélnek, mégis egy teljes zenekart hallunk · Egyre mélyebb, filozofikusabb szövegek
Kiss Eszter Veronika

2004. július 02., péntek 19:15
Már a második szólólemez lát napvilágot a Ghymes együttes tagjaitól, pontosabban a Szarka testvérpártól. Szarka Gyula Alku című szerelmes lemeze után Szarka Tamás sem késlekedett, Farnbauer Péterrel együtt elkészítette első saját szólólemezét, az Anonymust. Az album még „ghymesesebb”, már ha lehet ilyet mondani, kifejezetten a Smaragdváros és a Héjavarázs folytatása, akár a szövegek témáit és stílusát, akár a zenei irányzatot nézzük.
Hirdetés
Korrajz, egész pontosan a mai világ jellemző keresztmetszete, ami felsejlik Szarka Tamás Anonymus című szólólemezén. A harmadik évezred krónikása a kocsmák, az üzleti élet, a véget nem érő napi robot és általában napjaink jellemző szituációit, érzéseit, zsákutcáit és megoldásait villantja fel. Szarka Tamás névjegye olyan mélyen beleégett a lemez anyagába, hogy már néhány ütem is elég ahhoz, hogy felismerjük: ez csak ő lehet. A kezdet, az első Ghymes-lemezek óta sokat csiszolódott mind szövegíróként, mind zeneszerzőként, és egyre szabadabban, saját nyelvén alkalmazza a népzenét, azt az alapot, amiből az egész Ghymes elindult. Egyre mélyebbek, elgondolkodtatóbbak és filozofikusabbak a szövegek, amelyekkel időnként már-már a kortárs komolyzenével rokon dallamok és harmóniakezelés párosul. Lassan kiforrott, átgondolt és tudatosan felépített versekről és zeneművekről kell beszélni, s nem egyszerűen dalokról, számokról. Ugyanakkor persze meg kell említeni azt is, hogy bár az egyes kompozíciók korántsem egy kaptafára készültek, némileg mégis egy hangulatot tükröznek. Időnként frissítőleg hatnak az új dallamvilággal, új hangszínnel színezett szakaszok, számok, az, amit eddig még nem hallottunk Szarka Tamástól. Az Anonymuson például az Operál az ördög ilyen újszerű, egyéni és mellbevágóan hatásos.
Mindössze ketten zenélnek a lemezen Jázmin kanca háttérhangnak feldolgozott szülési „jajdulásai” mellett, mégis egy teljes zenekart hallunk, olyan gazdag a hangszerelés: ének, hegedű, gitár, bőgő, ütősök, billentyűsök és még számos hangkeltő eszköz, a dobozoktól kezdve az üvegtárgyakon át az evőeszközökig. Az egyes számok alatt, amikor lényegében egy történetet hallunk, az utca hangja, a sziréna, az autók, a sírás, szinte minden zörej megjelenik. Lényegében a teljesség van jelen.
Bár ez most szigorúan szólóalbum, a Ghymes tagjai még egy szám erejéig sem működtek közre rajta, mégis ugyanaz az út. Amíg az Alku tematikailag elkülönült a Ghymes-lemezektől – bár maga az együttes zenélt rajta –, az Anonymus felépítését tekintve is teljesen illeszkedik a zenekar lemezeinek sorába. Két rendkívül közkedvelt Ghymes-szám is szerepel rajta, hogy a kapcsolatot még erősebbnek érezze a hallgató, a Bazsarózsa és a Tánc a hóban, a két virtuóz hegedűjátékkal színesített dal. Így tulajdonképpen akár Ghymes-lemez is lehetne az album, mégsem az. Azt már csak remélhetjük, hogy a gomba módra szaporodó szólóalbumok és a saját szárnypróbák mellett az új tapasztalatokkal gazdagodott Ghymes közösen is folytatja az alkotómunkát.
(Szarka Tamás: Anonymus. Rock Hard Records, 2004.)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

Grund friss

Könyv

Fapadossal az öröklétbe?

2011. november 24., csütörtök 13:25

Horváth László Imre első kisregénye a Fapadoskönyv.hu könyvkiadónál jelent meg. Egy biztos: jóval gazdaságosabban működnek az „alternatív" kiadók.

Ajánló

Rapidrandizz konyhatündérekkel

2011. november 23., szerda 09:12

Kézműves gasztrotermékek a kolbásztól az ehető virágig, workshopok a csokitól a szusiig, és randi a gasztroblogger nagyasszonyokkal. Spájz gasztrovásár a Millenárison.

Riport

Végigjártuk Kassán a Márai-sétát

2011. november 22., kedd 19:00

Egy kis balkáni beütéstől és némi kapkodástól eltekintve nem tett ránk rossz benyomást Márai városa.

Kincsesbánya, Kánaán

2011. november 22., kedd 16:56

Gerzsenyi András alapjáraton építészmérnökként tevékenykedik, 2007-ben azonban gondolt egyet, és összegründolta az Insitu dizájnvegyesboltot, ahol a saját gyártású cuccok mellett magyar és külföldi tervezők válogatottabbjait is kínálják.

Mélymerülés, blues: Tom Jones Budapesten

2011. november 22., kedd 14:05

Tom Jones csavart egyet a showbiz szokásos forgatókönyvén: új lemezén nyoma sincs erőlködésnek, Sex Bomb-szerű utánlövésnek. Áhítat, gospel, blues. Végre élőben szól a Praise & Blame anyaga a Papp László Budapest Sportarénában.

Buddha és a sör

2011. november 22., kedd 01:23

Aki sert iszik, annak nyugodt az álma, akinek nyugodt az álma, az nem követ el bűnöket, aki nem bűnözik, az a Mennyországba jut, ámen. Két könyvet ajánlunk, sör mellé, novemberi helyben utazáshoz.

A magyar kerámia az országimázs része lehetne

2011. november 21., hétfő 08:30

A kerámia- és iparművészet ügye jóformán visszhangtalan. Pedig hagyományai, alkotóinak elhivatottsága és a magyar keramikusok messze földön híres művészi felkészültsége indokolna némi törődést. Már csak becsületből is.

Perverz optimizmus

2011. november 20., vasárnap 17:32

Ki volt ez a szemüveges provokátor, aki egyesek szerint legalább annyira meghatározta a világot, amiben élünk, mint az Apple és Steve Jobs? Tibor Kalman, aki idén posztumusz Moholy-Nagy-díjat kapott. A díjat átvevő feleség, Maira Kalman, aki maga is elismert grafikus, a november 16-án tartott díjátadó előtt nyilatkozott a Kultúrgrundnak.